Ugrás a fő tartalomra

addiction

ezt a múlt héten írtam, már nem tudom, mikor. elfelejtettem közzétenni. vagy nem akartam. mindegy. de az biztos, hogy valami nem jót szagolhattam előtte. zárójel bezárva.
most a szagokról és illatokról szeretnék írni.
tudom, hogy a címből nem erre asszociálnál, de éppen ezért van kezdetben egy kis feszültség cím és tartalom között. csak hogy érezd, nem minden az, aminek látszik.
kezdem azzal, hogy bár nem különösebben éles a szaglásom, van néhány dolog, amit szeretek és sokminden, amit kifejezetten nem.
amit nem szeretek, az a cigiszag. és hoppá, máris ugrottunk a címre egy mesterinek éppenséggel nem mondható oldalvágással. ha megcsapja az orromat az a savanykás, hihetetlenül undorító és áporodott bűz, felfordul a gyomrom. nem magára a cigarettára gondolok, de nem is a dohányra, mert vannak kifejezetten jó illatú dohányok is(na tessék, a nagy szakértő). viszont amikor megérzem, hogy valakiből kipárolog ez az orrfacsaró szag.... az illető biztos, hogy nem érzi magát, de én igen! én nagyon! és hányingert kapok tőle.
miért kell dohányozni? megéri ilyen gusztustalanul, embertelenül büdösnek lenni?! Nekem ne mondja azt senki, hogy ez férfiak számára vonzó tud lenni! ennyire nehéz feladni egy ilyen költséges, káros és visszataszító szokást? számomra érthetetlen. vajon ez is az erőfeszítés része, hogy mindenáron egy csoporthoz tartozzanak? ilyen magas árat én sokallok néhány füstös cimboráért. pláne hogy az asztmámon sem sokat javít. szívás. de szó szerint.
sokan mondják, hogy menyire szeretik ezeket a kis közhelyes illatokat, mint a frissen vágott fű és a susogó fenyves és a narancs és a fahéjas alma és a forralt bor(ettől szintén hamar viszontlátnám az előbb bevágott répát). mondanám, hogy én ezeket utálom, mert akkor milyen egy különc, milyen egy szakadár és deviáns viselkedésű egyén lennék...de nem. kivétel persze a forralt bor, azt viszont már megmagyaráztam. viszont nem ezek a kedvenceim.
a kedvenceim a fűszeres illatok. igen, tudom, fahéj. nem erre gondoltam. én a friss bazsalikomra és a rozmaringra gondolok, na meg persze a kakukkfűre. miért is nem gyártanak rozmaringillatú parfümöt? így nem használok. vagy legalábbis mérsékelten. mondjuk szökőévente egyszer.
szeretem még a zöldtea illatát is. parfüm létezik, de tizennyolc évesen még nem érzek magamban igényeket egy zöldtea illatú parfüm iránt. úgyhogy ez a kérdés megoldottnak tekinthető.
szívesebben lennék egyébként férfi, már ha a parfümökről beszélek. sokkal finomabb illatú férfiparfümöket lehet kapni, mint nőit. szeretem őket, de ha rossz, akkor nagyon rossz. ha jó, akkor nagyon jó. ha egy férfinak nincs jó illata, akkor nem bírok megmaradni mellette. egy jó illat viszont....eldobom azt a csekély méretű agyamat tőle. fe-no-me-ná-lis. mondjam máshogy?

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A háznak emberi érzései vannak.

Ahogy ülök a kádban térdtől kilógó lábakkal és nézem a nulladik órát a mosógép tetején heverő laptopról, egy másik fürdőszoba sírni kezd. Kinyúlok és leállítom a filmet, de csak másodikra megy. Olyan nagyon hallani akarom, hogy mi történik, mert ismeretlen érzéseket vélek felfedezni ebben a házban, amiről az első nyelvvizsga óta kötelezően azt kellene gondolnom, hogy idegen és egymással nem határos. Tényleg szipog valaki, aztán tölt egy pohár vizet, köhög, iszik és megszűnik az érzékelhető jelenlét. Tegnap elromlott a belépetőrendszer, a héten sokadszorra, és kilenc után csekély reménnyel ácsorogtam a bejárat előtt, mert a ház ilyenkor alszik, aztán valaki mégis meglátott a torz üveg mögül. Kérdezte, hogy miért nem engedtem be magam, én meg a valóság számára elemezhető részével magyaráztam a kulcstalanságot, szóval hogy elvesztette a család, pedig nyilván nem, kérdezte, hogy miért nem kérem el a szomszédaimtól, ide is egy alternatív-valóságosat válaszoltam, éspedig azt, hogy mindkettő...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Működési terv

Az életem király. Van ösztöndíjam, egy zöld albérletem, amit én fizetek, és ahonnan reggelente az egész Kőszegi-hegység látszik, és a naplemente is, van egy galambszaros erkélye, de az attól még egy erkély, és egy időre az enyém, és a lakásom tiszta, legfeljebb a kukát kellene kivinnem, mert túl kicsit vásároltam, és mindig előbb telik be, mint hogy kiélvezhetném az üres kuka látványát, viszont ugye illik a búzafű-zöld falamhoz. Az ágyam puha és a takaróhuzatom olyan csíkos, amilyenje a svédeknek és a Szombathelyhez hasonlóan hideg helyen élő embereknek illik hogy legyen, tehát vékony kék és fehér. A konyhaszekrényemben egy bontatlan és egy bontott Amaretti, és jut hely más édességeknek is, sőt valószínűleg pénzem is lesz, hogy pótoljam, ha elfogyott. Van egy laptopom teleragasztva olyan matricákkal, amik csak a műanyagot fedik, az érdeklődési köreimet nem, viszont megbékéltem vele, hogy nem itt fejezzem ki önmagam. A nyáron azt hittem, hogy tönkre fog menni, de nem, én annyira szere...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Estimese

A baj az, hogy a szél mindig fúj. Tegnap is fújt. Fújt engem, őt és őt is, a fákat és a vizet és a hajamat és én ezt nem szeretem. Minden körülötte forog. A levegő is. Mondjuk nincs is más választása. Erőszakos és kíváncsi. Látod, már megint itt van és a szoknyám alatt kutat. Kizártak az erkélyre. Egyszál semmiben. Megértem őket: én sem hagynám, hogy más tartsa a gyertyát. Így viszont engem cirógat a szeptemberi szél szörnyű, hűvös ujjaival. Undorító. Mintha egy láthatatlan szatír ujjai járnának pucér végtagjaimon. Hess, el innen, keresetlen esti látogató! Lemászok. Már rég elfelejtették, hogy én is itt vagyok. Nem ácsorgok az erkélyen; lemásztam. Le én, mint a szélvész. Mint a gondolat. A főtérre megyek, beülök a kedvenc kávézómba, és a szoknya alatt csak önmagamat lelni, semmi mást. Fizetnem nem kell, ez az én asztalom, az én pincérem, az én számlám. Egyszer talán majd kiváltom magam az évszázadok óta halmozódó kávéscsészékből. Ha lesznek unokáim, főznek nekem kávét és tologatják...
1 megjegyzés
Olvasok tovább