Minden kezdet nehéz. És a vég?

Vagyis nem halok meg egészen. Mert úgy volt, hogy meghalok, Illetve egyszer majd ez be is fog következni. Csak nem most. Ha nem szorítana az idő, kitörölném, amit eddig írtam, mert egy nagy kupac trutymó is többet ér ennél. Újrakezdem. nagyon jó szünetem volt, egy részében egy kis kocka voltam, mert ugye a német nem mászik bele csak úgy kérés és invitálás nélkül a fejembe, úgyhogy bele kellett vernem. Amit meg is tettem. A másik részében nem voltam kocka, inkább olyan kis labdaforma, ide-oda gurigázva. Voltam Balatonon, az nagyon jó volt, aztán megvolt végre a Kiscsillag-koncert, amit már repesve vártam. Az mondjuk nem annyira tetszett, hogy az öt órás zenéből egy óra az előzenekar volt, ami rock, amit én utálok. Szóval az nem jött be, a többi 1,5 óra, amin voltam, az igen. Előtte való nap a Balaton-parton jól megfázott a torkom, aztán koncerten még üvöltöttem rá egy keveset, úgyhogy ma némileg néma voltam. Amit persze nehezen bírok, mert ha befogják a számat, én bizony megfulladok,

Kiscsillag napot tartok, úgyhogy kezdeném a bejegyzés címét adó dallal. Íme a Kiscsillagtól a Hú de sötét! Nagyjából ilyen heteim voltak mostanában. Az gondolom lejött, hogy nem voltam valami hatalmas időmilliomos az elmúlt napokban. Nem is néztem, mikor voltam itt utoljára....azóta elindult egy új blogunk, az Elveszett Napló, de egyelőre kezdeti stádiumában létezik, inkább csak a fejemben. Sajnos túlságosan tele vagyok mindenfélével. A fejem már dugig, az agyam úgyszintén, a testem pedig egy kiadós alvásért kiált- olvasás közben ugyanis elég nehéz... A péntekem ezúttal jó volt. Az előző péntekem is. Moziban voltunk. Holmes 2-t néztünk, ami ugyan inkább az akcióra ment rá, amit nem szeretek, de ezzel nem foglalkoztam, mert arra kellett figyelnem, hogy ne lökjem fel a kitörni készülő nevetésemmel a kitörni nem készülő popcornomat. Mindenesetre az volt az utolsó jó napom a hétvége előtt. Mert a hétvége....az egy nagy zacskó lejárt szavatosságú gumicukor volt. Ahogy a mesében és a

Küzdelem nélkül nincs győzelem. Aki beszélt velem az elmúlt egy hónapban, az többnyire értesült már arról, mivel küzdök jelenleg oly hevesen. Sőt most, hogy belegondolok, tulajdonképpen egyik sebesen képernyőre vetett firkálmányom aljára is bezsúfoltam röpke egy mondatban. A némettel hadakozom, mert ha győzök-és pedig én nem szoktam veszíteni, kivéve a már felsorolt esetekben- akkor a jövő évem viszonylag nyugis lesz. Megpróbálkozom megcsinálni mindent, amihez a Deutschnak csak köze van, na de persze csak közép szintű agyamhoz mérten középszinten. A nyelvvizsgából még vissza van az írásbeli, a szóbelim az megvan, tegnap tudtam meg...Nem, nem tettem ki határtalan örömömben facebookra. Igazából határtalan örömöm sem volt, mert apa mondta el egy kiadós szidás levezetése képpen, idézem: "ja, és egyébként megvan a nyelvvizsgád..." Na mindegy... Ami a további szabadidőmet illeti, igazán nem kell miattam aggódni, hogy esetleg megesz az unalom, mert még meg kéne írnom az édes-kese