Minden kezdet nehéz. És a vég?

Az első a látogatószámot, a másik az életkoromat jelenti. Egyik sem sok és egyik sem kevés.... Jó nekem így, 16-nak. És mostanra sikerült rájönnöm, miért szerettem az iskolát. Sajnos nem árulhatom el, titok.... Tudjátok, egy iskolában nagyon sok és szép  látnivaló van. Ezt most persze csak képletesen értem, de akkor is igazam van. Ha jól körülnézel, sosem unatkozhat a szemed, még ha az agyad azt teszi is. A jövő héten szuper kiállítás lesz a Batthány aulájában. Kapolcson találkoztunk a művésszel, aki a színes csomagrögzítő szalagokat hasznosít újra és elképesztő dolgokat készít belőlük. Műanyagszobrok szövéssel, lebegő csillagok, bonyolult mértani alakzatok....minden, amit csak el tudsz képzelni. Ma hozták őket meg, és majd teszek fel képeket, ha lesz időm. Mert most nincs. Nagyon nincs. Sőt, egy kicsit se nincs:) Jelentkezem valami olyannal, ami ide nem fért be, lévén Ladies and gentlemen; íme a One Republic!

Remélem mindenki tudja, mit jelent a cím. Aki nem, az üsse be a gugliba! Erre nem akarok több szót vesztegetni. Emberek, gyerünk, már 797 látogatónál tartok, ami igen szép eredmény, pláne egy ilyen egyébként teljesen lényegtelen marhaságokat írogató tizenévestől, mint én. A szerénységem gátol csak meg benne, hogy megkérdezzem, miért. Úgyhogy nem is kérdezem. Mindegy. Te dolgod , mondaná az én bölcs és szintén tizenéves húgom. Azon gondolkodtam, mit is csináljak délután, mert nincs infofakt....gyakorlatilag semmit sem csinálok. teszek ide egy videót, hátha te is unatkozol:)

  Ma különösen szép napunk van, már ami az időjárást illeti. Ez itt nálunk, Zalában azt jelenti, hogy nem hullanak négergyerekek az égből, nem csúszós az út sem a tetemes mennyiségű elütött békától, sem a ráfagyott ónos esőtől, és nem pattogunk reggelente a buszon, amikor a télen képződött és azóta is műemlékké nyilvánított kátyúkat kerülgetjük. Jelentheti továbbá azt is, hogy a Jóisten mosolyával melengeti a földet (ezt hívják direkt sugárzás nak....), ami meg felmelegíti a jó kis disznótrágya és a tegnapi szüreti felvonulás lócitromszagától autentikus jellegű levegőnket. Ez röviden és tömören annyit tesz; meleg van.   Ilyenkor előbújnak kis falunk leglátványosabb elemei és mozgatórugói, teljes menetfelszerelésben és népviseletben (= gumicséló, nejloning, munkásnadrág talicskával vagy biciklivel, hölgyeknél ugyanez otthonkával és seprűnyéllel variálva ), hogy megtegyék hagyományos reggeli zarándoklatukat fecskecsicsergéstől kísérve a kisboltig, ahol is magukhoz vesznek egy kis lélekme

Nem a falak, a férfiak védik a várost.  Ez is latin, mint már megszokhattátok. De nem kell aggódni, annak, amit írok, nem sok köze lesz a hímekhez, ahogy nekem sem. Mármint nem vagyok homoszexuális, hogy finoman fogalmazzak. Csak egyszerűen....hosszú. Túl egyszerű és bonyolult egyben. Szóval azért pont ezt az idézetet választottam, mert régebben, amikor átkozottul jó kedvem volt, és éppen a suliból mentem a parasztelosztóba, csupa egykedvű és/vagy mogorva alakok jöttek velem szemben. Ez engem úgy elkedvetlenített, hogy szívesen megmondtam volna egy-két pacáknak, hogy húzza már szét a lepénylesőjét, mert elsötétedik az ég attól a búval festett ábrázatától. De aztán lassacskán rájöttem, hogy én sem vagyok egy smiley-miley, és számtalan nap perc telik el úgy, hogy nem mosolygok. De azért megpróbálom! Időnként....Néha.....Egyszer-egyszer........mindenesetre elég igazságtalan vagyok másokkal szemben, végtére is mi mosolyognivaló van azon, hogy eltörött a kezed, kirúgtak a munkahelyedről,

Ami annyit tesz, merj gondolkodni! És milyen igaza is volt Horatiusnak...! Mert miért ne? Szégyen az, ha tudsz valamit? Szégyen, hogy nem alszod végig az összes órát? És az szégyen, amikor a nap végén fáradt tekintettel a semmibe meredsz, mégis zümmög az agyad, mert nem tudsz nem gondolkodni? Cogito, ergo sum. Gondolkodom, tehát vagyok. Márpedig én teljes agytérfogatommal lenni akarok. Gondolkodni. Nem azért a bádog húszfilléresért, de szerintem megéri. Például nekem, aki ha teheti, annyit beszél, hogy elkopik a nyelve és kiszárad a szája, kifejezetten hasznos. Mert ami az ember szívén, az a száján. De az én szívemből vezet fel a koponyámig egy titkos alagút, egészen modern szűrőberendezésekkel felszerelve, és szelektálja a kimondhatatlan és nyomdafestéket nem tűrő gondolataimat. Nem szökik ki a számon minden, ami egyébként simán továbbjutna, bele talán épp a te füledbe. Most is gondolkodom. Hogy min? Nem tudom. Az az agyam dolga. A fejemé. Én csak egy tárolóeszköz vagyok egy zseniál

Ez még múlt héten szombatról maradt... Ma megtapasztalhattuk, milyen volt őseinknek, akik kénytelenek voltak nélkülözni a téglát, a cementet, a betont és YTONGot a házuk megépítésénél...hát, ami azt illeti, egy napnyi paticsolás és sározás után sem gondolom, hogy így fogom majd elkészíteni a sajátomat, ha eljön az ideje. De karizom-erősítőnek sem volt egy utolsó...olyan érzésem van, mintha egész nap sarat pakolgattam volna... Jaj, hogy ez történt? Na de kééérlek.... Jött segíteni a gimiből apa egyik kollégája és az egyik tanítványa a szakkörről. Sajnos neveket nem írhatok, de annyit dolgoztak, hogy még így névtelenül is köszönöm nekik, hogy nem kellett egy újabb hétvégét házépítésre elhasználni . Mert végeztünk végre.... Ez meg tegnapról..... Balatonon voltunk, megismerkedtünk a tesóm görög barátjával, még egy kicsit még angolt is gyakoroltam, aztán lesétáltunk a partra és belementem farmerostól, tekintve, hogy a csőfarmert lehetetlenség felhajtani. Így viszont este hatig csepegtem

...És én még mindig nem jöttem rá, mit is szerettem benne tavaly annyira. A társaságot? A tanárokat? A tanulást magát? A könyveket? A táskám szíját a vállamon? Vagy a művészien faragott padomat? Vagy a rágófoltos székem? Nem tudom. Mert jelenleg úgy áll a helyzet, hogy nem szeretek reggelente felkelni és iskolába menni. Nem a hat órai ébresztő és nem is a busz kerekei alatt zötykölődő út az, amit nem szeretek. Semmi kedvem az egészhez. Talán visszatér a rosszkedvem, ami nálam elég gyakori volt mindig is. Mindegy, kinek számít ez? Senkinek. Csak nekem. Sőt most már nekem sem. Azért még próbálkozom. Ha nem ismersz, akár azt is hiheted, hogy sikerülni fog. Mostanában rettentően zavar, hogy nem látok. Korábban sem voltam egy " büszkén végigriszálom magam az utcán "-típus, most meg aztán pláne nem. Ha csak egy kicsit is nem figyelek, vagy hasra esek, vagy belebotlom valakibe. Márpedig az baj. És nem csak ez van. Rászoktam, hogy nem nézek az emberek szemébe, mert nagyon zavar, hog