Ugrás a fő tartalomra

Sapere aude!

Ami annyit tesz, merj gondolkodni! És milyen igaza is volt Horatiusnak...! Mert miért ne? Szégyen az, ha tudsz valamit? Szégyen, hogy nem alszod végig az összes órát? És az szégyen, amikor a nap végén fáradt tekintettel a semmibe meredsz, mégis zümmög az agyad, mert nem tudsz nem gondolkodni? Cogito, ergo sum. Gondolkodom, tehát vagyok. Márpedig én teljes agytérfogatommal lenni akarok. Gondolkodni. Nem azért a bádog húszfilléresért, de szerintem megéri. Például nekem, aki ha teheti, annyit beszél, hogy elkopik a nyelve és kiszárad a szája, kifejezetten hasznos. Mert ami az ember szívén, az a száján. De az én szívemből vezet fel a koponyámig egy titkos alagút, egészen modern szűrőberendezésekkel felszerelve, és szelektálja a kimondhatatlan és nyomdafestéket nem tűrő gondolataimat. Nem szökik ki a számon minden, ami egyébként simán továbbjutna, bele talán épp a te füledbe. Most is gondolkodom. Hogy min? Nem tudom. Az az agyam dolga. A fejemé. Én csak egy tárolóeszköz vagyok egy zseniálisan megszerkesztett gépezet számára. Van azonban egy apró porszem a fogaskerekek között. Kevés a memóriaegység. És sajnos nem bővíthető...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A háznak emberi érzései vannak.

Ahogy ülök a kádban térdtől kilógó lábakkal és nézem a nulladik órát a mosógép tetején heverő laptopról, egy másik fürdőszoba sírni kezd. Kinyúlok és leállítom a filmet, de csak másodikra megy. Olyan nagyon hallani akarom, hogy mi történik, mert ismeretlen érzéseket vélek felfedezni ebben a házban, amiről az első nyelvvizsga óta kötelezően azt kellene gondolnom, hogy idegen és egymással nem határos. Tényleg szipog valaki, aztán tölt egy pohár vizet, köhög, iszik és megszűnik az érzékelhető jelenlét. Tegnap elromlott a belépetőrendszer, a héten sokadszorra, és kilenc után csekély reménnyel ácsorogtam a bejárat előtt, mert a ház ilyenkor alszik, aztán valaki mégis meglátott a torz üveg mögül. Kérdezte, hogy miért nem engedtem be magam, én meg a valóság számára elemezhető részével magyaráztam a kulcstalanságot, szóval hogy elvesztette a család, pedig nyilván nem, kérdezte, hogy miért nem kérem el a szomszédaimtól, ide is egy alternatív-valóságosat válaszoltam, éspedig azt, hogy mindkettő...

Esti Mihály

ne gondolkodj sokat.

ha nem érted, és mert biztos nem érted, kérdezd meg! https://soundcloud.com/mctmanagement/jukebox-the-ghost engedj. nem abszurd ez? egy fenét, engedj. de... mit szórakozol itt, elég legyen. jó hát akkor csinálj, amit akarsz. köszönöm, ez igazán kedves tőled. ugyan, semmiség. ez csak természetes. fogd be. jó, de a kezemen taposol. mert mindig oda teszed, ahova lépni akarok. tudom, az egész férfitársadalom minden bűne bennem összpontosul. nesze, itt a kezem, kérlek taposs. menj a francba. útban vagy. tehetek én róla? rohadtul nem látok tőled. talán nyisd ki a szemed. és még poénkodsz is. baba kis kombópekket vettem. jó, akkor hallgassunk. te most komolyan megnyaltad a lábikrámat? a nyomorult lábikrámat? mi az a lábikra? ha elveszed róla a koszos nyelvedet, megmutatom. nem bízom benned. nagyon helyes, én sem tenném. szörnyeteg vagy. akkor mégis mit keresel itt, ha szabad érdeklődnöm? hát látod ez egy fantasztikus kérdés. értesíts, ha kitaláltad a választ, de ...