Ugrás a fő tartalomra

Non muri, sed viri sunt praesidium oppidorum.

Nem a falak, a férfiak védik a várost. 
Ez is latin, mint már megszokhattátok. De nem kell aggódni, annak, amit írok, nem sok köze lesz a hímekhez, ahogy nekem sem. Mármint nem vagyok homoszexuális, hogy finoman fogalmazzak. Csak egyszerűen....hosszú. Túl egyszerű és bonyolult egyben.
Szóval azért pont ezt az idézetet választottam, mert régebben, amikor átkozottul jó kedvem volt, és éppen a suliból mentem a parasztelosztóba, csupa egykedvű és/vagy mogorva alakok jöttek velem szemben. Ez engem úgy elkedvetlenített, hogy szívesen megmondtam volna egy-két pacáknak, hogy húzza már szét a lepénylesőjét, mert elsötétedik az ég attól a búval festett ábrázatától. De aztán lassacskán rájöttem, hogy én sem vagyok egy smiley-miley, és számtalan nap perc telik el úgy, hogy nem mosolygok. De azért megpróbálom! Időnként....Néha.....Egyszer-egyszer........mindenesetre elég igazságtalan vagyok másokkal szemben, végtére is mi mosolyognivaló van azon, hogy eltörött a kezed, kirúgtak a munkahelyedről, ellopták a bankkártyád és lenullázták a bankszámládat, elveszett a telefonod, meghúztak kémiából, holnap három témazárót írsz és még a nyelvvizsgád is vissza van? Semmi, azt hiszem....Szóval innentől csak egy kicsit fogok haragudni arra, aki fapofával közlekedik a Rozgonyin.
Magamra igen, de ne aggódj, majd kiheverem....

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A háznak emberi érzései vannak.

Ahogy ülök a kádban térdtől kilógó lábakkal és nézem a nulladik órát a mosógép tetején heverő laptopról, egy másik fürdőszoba sírni kezd. Kinyúlok és leállítom a filmet, de csak másodikra megy. Olyan nagyon hallani akarom, hogy mi történik, mert ismeretlen érzéseket vélek felfedezni ebben a házban, amiről az első nyelvvizsga óta kötelezően azt kellene gondolnom, hogy idegen és egymással nem határos. Tényleg szipog valaki, aztán tölt egy pohár vizet, köhög, iszik és megszűnik az érzékelhető jelenlét. Tegnap elromlott a belépetőrendszer, a héten sokadszorra, és kilenc után csekély reménnyel ácsorogtam a bejárat előtt, mert a ház ilyenkor alszik, aztán valaki mégis meglátott a torz üveg mögül. Kérdezte, hogy miért nem engedtem be magam, én meg a valóság számára elemezhető részével magyaráztam a kulcstalanságot, szóval hogy elvesztette a család, pedig nyilván nem, kérdezte, hogy miért nem kérem el a szomszédaimtól, ide is egy alternatív-valóságosat válaszoltam, éspedig azt, hogy mindkettő...

Esti Mihály

ne gondolkodj sokat.

ha nem érted, és mert biztos nem érted, kérdezd meg! https://soundcloud.com/mctmanagement/jukebox-the-ghost engedj. nem abszurd ez? egy fenét, engedj. de... mit szórakozol itt, elég legyen. jó hát akkor csinálj, amit akarsz. köszönöm, ez igazán kedves tőled. ugyan, semmiség. ez csak természetes. fogd be. jó, de a kezemen taposol. mert mindig oda teszed, ahova lépni akarok. tudom, az egész férfitársadalom minden bűne bennem összpontosul. nesze, itt a kezem, kérlek taposs. menj a francba. útban vagy. tehetek én róla? rohadtul nem látok tőled. talán nyisd ki a szemed. és még poénkodsz is. baba kis kombópekket vettem. jó, akkor hallgassunk. te most komolyan megnyaltad a lábikrámat? a nyomorult lábikrámat? mi az a lábikra? ha elveszed róla a koszos nyelvedet, megmutatom. nem bízom benned. nagyon helyes, én sem tenném. szörnyeteg vagy. akkor mégis mit keresel itt, ha szabad érdeklődnöm? hát látod ez egy fantasztikus kérdés. értesíts, ha kitaláltad a választ, de ...