Ugrás a fő tartalomra

Absque pugna non est victoria

Küzdelem nélkül nincs győzelem.
Aki beszélt velem az elmúlt egy hónapban, az többnyire értesült már arról, mivel küzdök jelenleg oly hevesen. Sőt most, hogy belegondolok, tulajdonképpen egyik sebesen képernyőre vetett firkálmányom aljára is bezsúfoltam röpke egy mondatban. A némettel hadakozom, mert ha győzök-és pedig én nem szoktam veszíteni, kivéve a már felsorolt esetekben- akkor a jövő évem viszonylag nyugis lesz. Megpróbálkozom megcsinálni mindent, amihez a Deutschnak csak köze van, na de persze csak közép szintű agyamhoz mérten középszinten. A nyelvvizsgából még vissza van az írásbeli, a szóbelim az megvan, tegnap tudtam meg...Nem, nem tettem ki határtalan örömömben facebookra. Igazából határtalan örömöm sem volt, mert apa mondta el egy kiadós szidás levezetése képpen, idézem: "ja, és egyébként megvan a nyelvvizsgád..." Na mindegy...
Ami a további szabadidőmet illeti, igazán nem kell miattam aggódni, hogy esetleg megesz az unalom, mert még meg kéne írnom az édes-keserű novellámat Helikonra, meg hat táblányi üvegablakot megfesteni szintén Helikonra, amiből négy megvan:D Aztán osztályozóvizsga, mert ugye anélkül nem engednek érettségizni a gonoszok, és ugye én még ilyen kis elmaradott tizedikes lennék, szóval a lényeg a lényeg, hogy a hétvégén megtanultam egy fél évnyi német anyagot, valami negyven oldalnyi idióta gyakorláson vagyok túl, úgyhogy reggel majdnem németül köszöntem a buszsofőrnek. Na szóval, már megint jöttem panaszkodni, amire egyébként nincs nagyon okom, mert legalább a nyelvvizsgát nem kellett kifizetnem, tekintve, hogy azért jócskán átmentem. A tanulmány eredményem szegény meg úgy zuhan lefelé, mint Enola Gay Nagasakira... Fizikából eléggé besötétedtem, vagy kiszőkültem, kinek hogyan tetszik, matekból kezdem beérni magam, úgyhogy most már nem gondolom, hogy a cosinus az egy macska neve, a tangens meg a tandem elírásából keletkezett. A többi, mit például a biosz meg a kémia, na azok nagyon viccesek. a kémiatanárom nagyon aranyos, a biosz úgyszintén, csak az a gáz, hogy egyik tantárggyal sem terveztem közös jövőt. A kémiatanárom ráadásul tudja, a biosznak meg azt is elmondtam, hogy nem tanulok év közben egy árva betűt sem, maximum témazáróra. Hát szóval új korszak köszöntött be így tizedik félévkor. Események.
Lemaradtatok(úgy értve, hogy nem osztottam meg veletek) nagy élményemet a fővárosban. Szent Johanna Gimi autogramosztáson voltunk, amit én spec. olyan fél órás kis beugrásnak terveztem, aztán lett belőle négy órányi vacogás, de nem nyivákolok, mert jó volt, csak kicsit hideg. Aztán megvettük a könyvet, és nem mondom, hogy legközelebb ennyit fogok érte sorban állni.
A másik, hogy Kiscsillag-koncert lesz.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A háznak emberi érzései vannak.

Ahogy ülök a kádban térdtől kilógó lábakkal és nézem a nulladik órát a mosógép tetején heverő laptopról, egy másik fürdőszoba sírni kezd. Kinyúlok és leállítom a filmet, de csak másodikra megy. Olyan nagyon hallani akarom, hogy mi történik, mert ismeretlen érzéseket vélek felfedezni ebben a házban, amiről az első nyelvvizsga óta kötelezően azt kellene gondolnom, hogy idegen és egymással nem határos. Tényleg szipog valaki, aztán tölt egy pohár vizet, köhög, iszik és megszűnik az érzékelhető jelenlét. Tegnap elromlott a belépetőrendszer, a héten sokadszorra, és kilenc után csekély reménnyel ácsorogtam a bejárat előtt, mert a ház ilyenkor alszik, aztán valaki mégis meglátott a torz üveg mögül. Kérdezte, hogy miért nem engedtem be magam, én meg a valóság számára elemezhető részével magyaráztam a kulcstalanságot, szóval hogy elvesztette a család, pedig nyilván nem, kérdezte, hogy miért nem kérem el a szomszédaimtól, ide is egy alternatív-valóságosat válaszoltam, éspedig azt, hogy mindkettő...

Működési terv

Az életem király. Van ösztöndíjam, egy zöld albérletem, amit én fizetek, és ahonnan reggelente az egész Kőszegi-hegység látszik, és a naplemente is, van egy galambszaros erkélye, de az attól még egy erkély, és egy időre az enyém, és a lakásom tiszta, legfeljebb a kukát kellene kivinnem, mert túl kicsit vásároltam, és mindig előbb telik be, mint hogy kiélvezhetném az üres kuka látványát, viszont ugye illik a búzafű-zöld falamhoz. Az ágyam puha és a takaróhuzatom olyan csíkos, amilyenje a svédeknek és a Szombathelyhez hasonlóan hideg helyen élő embereknek illik hogy legyen, tehát vékony kék és fehér. A konyhaszekrényemben egy bontatlan és egy bontott Amaretti, és jut hely más édességeknek is, sőt valószínűleg pénzem is lesz, hogy pótoljam, ha elfogyott. Van egy laptopom teleragasztva olyan matricákkal, amik csak a műanyagot fedik, az érdeklődési köreimet nem, viszont megbékéltem vele, hogy nem itt fejezzem ki önmagam. A nyáron azt hittem, hogy tönkre fog menni, de nem, én annyira szere...

Estimese

A baj az, hogy a szél mindig fúj. Tegnap is fújt. Fújt engem, őt és őt is, a fákat és a vizet és a hajamat és én ezt nem szeretem. Minden körülötte forog. A levegő is. Mondjuk nincs is más választása. Erőszakos és kíváncsi. Látod, már megint itt van és a szoknyám alatt kutat. Kizártak az erkélyre. Egyszál semmiben. Megértem őket: én sem hagynám, hogy más tartsa a gyertyát. Így viszont engem cirógat a szeptemberi szél szörnyű, hűvös ujjaival. Undorító. Mintha egy láthatatlan szatír ujjai járnának pucér végtagjaimon. Hess, el innen, keresetlen esti látogató! Lemászok. Már rég elfelejtették, hogy én is itt vagyok. Nem ácsorgok az erkélyen; lemásztam. Le én, mint a szélvész. Mint a gondolat. A főtérre megyek, beülök a kedvenc kávézómba, és a szoknya alatt csak önmagamat lelni, semmi mást. Fizetnem nem kell, ez az én asztalom, az én pincérem, az én számlám. Egyszer talán majd kiváltom magam az évszázadok óta halmozódó kávéscsészékből. Ha lesznek unokáim, főznek nekem kávét és tologatják...