Ugrás a fő tartalomra

Vatera-piac, ahova bankkártya kell?

  Mint ahogy azt tegnap már említettem, regisztráltam a Vaterára. Lássunk csodát, mi kell a sikeres ellenőrzéshez? A bankszámlaszám, aztán 100 forint átutalása. Kezdjük ott, hogy nincs bankszámlám. 16 éves vagyok, miért is lenne? Na mindegy. Megkérhetném anyát, hadd használjam az övét, na de egy ilyen hülyeséget még megkérdezni sem vagyok hajlandó tőle. Hát, akkor ezt azt hiszem, be is fejeztem. Nem vagyok valami kitartó, azt lehet mondani.
  Ma sem jut eszembe sokminden. Lehet, hogy megüresedett a fejem. Ez mondjuk nem egy nagy meglepetés, amikor éppen ezt hallgatom:http://www.youtube.com/watch?v=fMVN-fWY-Co
Azalatt, mialatt kitettem ezt a linket, sikerült is elfelejtenem, mit akartam írni. Ennyit rólam. És a képeimet sem frissítettem....La Isla Bonita megy éppen....ahh, ez fájt. Jó lesz elkapcsolni, a jóból(és a kevésbé jóból is) megárt a sok(k)....
  Eszembe jutott, min gondolkodtam. A könyvön, amit most olvasok. A Candide Voltaire-től. Hát, mit ne mondjak, lélekemelő egy darab. Szegény Candide, mint valami gyengeelméjű hülyegyerek, tengődik az okok és okozatok között, és a gyönyörűséges(=borzalmas) Kunigunda kisasszony után sóvárog.

Kötelező olvasmány. Ami azt jelenti, hogy elolvasom, ha belekékülök is. Persze azért nem mindent...ha például Antoine de Saint-Exupéry Kis herceg című művét kellene kivégeznem, még a rövidítettet sem lennék hajlandó. Bleee...(Most képzeld el a fejemet, ahogy a hercegecske rókájáról elnevezett dologra készülök. Igen, ez az, jól csinálod. Látod már? Akkor biztos érted, miért nem erőltetik, ha valamit nem akarok megtenni...:D)

Nem akartalak felzaklatni, ha fanatikus vagy, de hát istenem...(sóhaj) Ilyen az élet...(sóhaj)
  El is felejtettem megemlíteni, hogy nemrég belenéztem a pankrációba a tévében. Meg ne kérdezd, melyik csatornán volt, bár az a fél óra mély nyomokat hagyott bennem....elég nagy ökörség, de vicces. kigyúrt, kb. kétajtós szekrény méretű fickók úgy ugranak egymásnak, mintha elvették volna a játékukat az oviban. Fényes selyemalsók, izzadtságtól fénylő arcok, véreres szemek és hányás az arénában. Ja, és legális.
Viszlát, nézzetek sok pankrációt:)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A háznak emberi érzései vannak.

Ahogy ülök a kádban térdtől kilógó lábakkal és nézem a nulladik órát a mosógép tetején heverő laptopról, egy másik fürdőszoba sírni kezd. Kinyúlok és leállítom a filmet, de csak másodikra megy. Olyan nagyon hallani akarom, hogy mi történik, mert ismeretlen érzéseket vélek felfedezni ebben a házban, amiről az első nyelvvizsga óta kötelezően azt kellene gondolnom, hogy idegen és egymással nem határos. Tényleg szipog valaki, aztán tölt egy pohár vizet, köhög, iszik és megszűnik az érzékelhető jelenlét. Tegnap elromlott a belépetőrendszer, a héten sokadszorra, és kilenc után csekély reménnyel ácsorogtam a bejárat előtt, mert a ház ilyenkor alszik, aztán valaki mégis meglátott a torz üveg mögül. Kérdezte, hogy miért nem engedtem be magam, én meg a valóság számára elemezhető részével magyaráztam a kulcstalanságot, szóval hogy elvesztette a család, pedig nyilván nem, kérdezte, hogy miért nem kérem el a szomszédaimtól, ide is egy alternatív-valóságosat válaszoltam, éspedig azt, hogy mindkettő...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Működési terv

Az életem király. Van ösztöndíjam, egy zöld albérletem, amit én fizetek, és ahonnan reggelente az egész Kőszegi-hegység látszik, és a naplemente is, van egy galambszaros erkélye, de az attól még egy erkély, és egy időre az enyém, és a lakásom tiszta, legfeljebb a kukát kellene kivinnem, mert túl kicsit vásároltam, és mindig előbb telik be, mint hogy kiélvezhetném az üres kuka látványát, viszont ugye illik a búzafű-zöld falamhoz. Az ágyam puha és a takaróhuzatom olyan csíkos, amilyenje a svédeknek és a Szombathelyhez hasonlóan hideg helyen élő embereknek illik hogy legyen, tehát vékony kék és fehér. A konyhaszekrényemben egy bontatlan és egy bontott Amaretti, és jut hely más édességeknek is, sőt valószínűleg pénzem is lesz, hogy pótoljam, ha elfogyott. Van egy laptopom teleragasztva olyan matricákkal, amik csak a műanyagot fedik, az érdeklődési köreimet nem, viszont megbékéltem vele, hogy nem itt fejezzem ki önmagam. A nyáron azt hittem, hogy tönkre fog menni, de nem, én annyira szere...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Estimese

A baj az, hogy a szél mindig fúj. Tegnap is fújt. Fújt engem, őt és őt is, a fákat és a vizet és a hajamat és én ezt nem szeretem. Minden körülötte forog. A levegő is. Mondjuk nincs is más választása. Erőszakos és kíváncsi. Látod, már megint itt van és a szoknyám alatt kutat. Kizártak az erkélyre. Egyszál semmiben. Megértem őket: én sem hagynám, hogy más tartsa a gyertyát. Így viszont engem cirógat a szeptemberi szél szörnyű, hűvös ujjaival. Undorító. Mintha egy láthatatlan szatír ujjai járnának pucér végtagjaimon. Hess, el innen, keresetlen esti látogató! Lemászok. Már rég elfelejtették, hogy én is itt vagyok. Nem ácsorgok az erkélyen; lemásztam. Le én, mint a szélvész. Mint a gondolat. A főtérre megyek, beülök a kedvenc kávézómba, és a szoknya alatt csak önmagamat lelni, semmi mást. Fizetnem nem kell, ez az én asztalom, az én pincérem, az én számlám. Egyszer talán majd kiváltom magam az évszázadok óta halmozódó kávéscsészékből. Ha lesznek unokáim, főznek nekem kávét és tologatják...
1 megjegyzés
Olvasok tovább