Kénytelen vagyok Wordben megírni a mai blogomat, mert a tesóm elhasználta a netidőmet és apa felébredt, és kihúzta a csatlakozót, amikor 2 perce voltam a gépnél. Mindegy, ma amúgy sem vagyok valami aktív, elfáradtam, mert a délelőttöt a Batthyány nagyaulája és a kávéautomata közti üres területen töltöttem. Mármint ne nézz hülyének, nem azért, mert különben nem lett volna jobb dolgom, hanem mert feltettük a mozaikfát a BLGén plakát helyére. Remélem tetszeni fog, kedves batthyányisok, mert ráment a pauszpapír vakerászására 4 körmöm, a mai napom, meg a nyárból néhány. Egyébként nem csak a mi művünk, mert a táborban csináltuk a törzset, a lombjának meg jelentős részét otthon az előbb említett húgommal.
 |
| ez meg az Emmajom:) |
Nagyon hasznos lehet ám, ha az embernek van egy húga.... Segít a házimunkában, megkritizálja a ruháidat, kifesti a jobb kezeden a körmöket körömlakkal, „különben még beégnél”, rendetlenséget és nagyritkán még rendet is csinál a közös szobátokban (ezeket csak azért írom T/2-ben, nehogy a húgom személye elleni izgatásnak vegye a szavaimat). Nagyokat nevet, amikor te, a vaksi orra buksz reggelente a saját lábadban, de aztán hoz ragtapaszt, hogy bekötözze, ahol „lehamzsolta a szőnyeg a térded”. Megszorítja a kezedet a kocsiban, amikor a szüleid veszekednek vagy kiabálnak egymással vagy veled, és amikor nincs hová elbújnod a hangzavar elől. Ad kölcsön, amikor sürgősen szükséged van rá, és aztán többször vissza is kéri, mint afféle rendes uzsorás. Na de ez így van rendjén.
Többször eltöri és elrontja és elveszti a dolgaidat, meg persze sajnos néha meg is javítja őket, így letolhatod őt a rajtad esett sérelmekért, de ez segít elvonni a figyelmedet általános unalmi állapotodról. Amikor szórakozott professzorként bolyongsz a lakásban, mert nem találsz egyetlen szál zsebkendőt sem, és a golyóstollaid is kifogytak, ő mindjárt tudja, hol van anyád rejtett tartaléka, és egy szelet csokiért kisegít a bajból. Amikor már hetedszer kérdezed, mi volt a tegnapi Jóban rosszban vége, és senki sem válaszol, azt garantálhatom, hogy ő este azért elmeséli, még ha másnap hajnali 10-kor kell is felkelnie. Ha kétségbeesetten álldogálsz a szekrényed előtt, hogy „nincs egy roongyoooom....!”, rád vigyorog, és megértően közli veled, hogy neki sincs. Na de azért kerít valamit, nehogy pucéran kelljen iskolába menned, mert az, az ő szavait idézve „elég gáz lenne”..... Amikor már kétfenékkel és teljes szívből és órák óta unatkozol, ő előreláthatólag elkezd bosszantani, idegesíteni, vagy puszilgatni az arcod(ami talán még ezeknél is rosszabb....), és rájössz, hogy te tulajdonképpen nagyon is szeretsz unatkozni, és szeretnéd folytatni eme tevékenységedet. De természetesen, ahogy ez egy jó testvértől elvárható, nem hagyja, hogy az unalom békés és csendes vizein evezz.
Aztán akkor is nagyon hasznos, amikor meg kell keresni apád elveszett szemüvegét, anyacsavarját, fúróhegyét, fogóját, tollait, szögbelövőjét. Mert ő ezeket (természetesen) mind megtalálja. És akkor is jó, hogy van egy ilyen háztartási segédeszközöd, amikor az a kreatív édesapád paticsolni hívja a családot. Vagy üvegablakot festeni. Vagy mozaikozni. Vagy csempézni, vagy esetleg hagymát tisztítani. Mert ugye te utálod a hagymát.
Szóval én azért szeretem, hogy van, még ha emiatt egy órával később is kapom majd meg az internetet. Ha megkapom.
Lehet, hogy az agyamra meg a Soproni. Természetesen citromos, mert mi más is lehetne. Állítólag a narancsos ihatatlan. Na de nem csinálom itt az ellenpropagandát, amikor az ő félliternyi sörüket toltam le 10 perc alatt. Ja, és ízlett. Amennyire egy büdös sör ízleni tud annak, aki utálja a sörszagot.
 |
| kapibaránk Veszprémből |
Ja, lenne egy kis megjegyzésem annak, aki ismeri a húgomat. Megfogadtam, hogy még kap tőlem, amiért a veszprémi állatkertben kötöttünk ki a nyaralásnak nem nevezhető néhány nap során a Zamárdi Kalandpark helyett. Jó, igaz. Én szeretem az állatokat. Nagyon is. De nem ketrecbe zárva, és nem a kalandpark helyett. Úgyhogy haragudtam rá. A majmocskák azért édesek voltak. És a kapibara is, ami mindig is tetszett, amilyen kis mukuc. Talán hasonlítunk egymásra. De még mindig haragszom rá. És erre a nyárra is. Nem ártott volna egy kis pihenés, vagy valami olyasmi. Na de most már mindegy. Elszaladtak velem a sorok. Ismét.
ByeJ
Megjegyzések
Megjegyzés küldése