...amikor utoljára írtam valamit. Sajnos most sem szolgálhatok sok értelmessel-mint ahogy azt tőlem remélem nem is várjátok el...az értelem és az érzelem nem járnak kéz a kézben ugyanis.
Tegnap kalapálás közben annyira csengett a fülem, hogy megjegyeztem, egyszer még akkorát ütök, hogy kilukad a dobhártyám és látogatóba meg a másik fülemhez. Ami szintén nem volna nehéz, hiszen nincs köztük akadályozó tényező:)A kalapácsolás nem a barkácsmunka része, csupán legújabb elfoglaltságunkhoz tartozik. Ékszergyártás. Na jó, készítés. Mindenesetre most alpakka kanalakból és villákból hajlítunk karkötőt. Észbontóan néznek ki, de valami kínszenvedés, mire egyáltalán karkötőre emlékeztetnek . Az alkarom már tegnap este jelezte, hogy szíves engedelmemmel inkább fekvőtámaszokra és evezésre korlátozzam a napi megerőltetést, na de abból bizony semmiféle karkötő nem készülne.
Hajlítottál már alpakka evőezközt? Hát elképesztően szilárd. Belecsorbul az üllő, mire elgörbül. De irtó édes, ahogy a villa fogai kunkorodnak, a nyele is olyan rusztikusan durva felület, hogy az valami imádnivaló. Egyszerre nyers, lágy és kecses egyszerre. A Kapolcsi Napokon jártunk a múlt héten, onnan jött az ötlet, hogy próbálkozzunk vele mi is, mert rengeteg kreatív ötletet láttunk, és hát csillagászati árai voltak a "hand made"-holmiknak.
Egyébként az alaptermészetünk, hogy megfigyeljük az ilyesmiket, azt hiszem, családi vonás. Én már egészen kicsi koromban is imádtam vagdosni, rajzolni, ragasztgatni...a szüleim szerint egyszer a szoba padlóján találtak egy hatalmas kupacnyi szétnyirbált papír közepén, sírva, mert nagyon unatkoztam. Az eddigi években mindig volt valami, amin munkálkodhattam. Rajzolás, kártyakészítés, agyagozás, üvegfestés, írás, fotózás....sok, de még így is sokat unatkoztam.
Készítettünk már fülbevalókat, medálokat, azokat is kapocsi ihletésből.... elképesztő figurákat láttunk. A vásári forgatagban a négertől az indiánon át a kínaiig mindenki előfordult.
Apa Sony gépével fotóztam, amivel élvezet a munka, csak a képek így az ő számítógépére lettek letöltve. Szegény, úgy tűnik, lassan eltulajdonítom a legjobb fényképezőjét is...
Nem akarok konkrétan fotós lenni, inkább grafikus. Illusztrátor. Vagy valami ilyesmi. Az építészmérnökről már letettem. Azt hiszem. Majd eldől.
Ja, azért nem csak az ékszerekre koncentrálok mostanában, bár az a hippis fülbevaló, amit tegnapelőtt hordtam, jó sok koncentrálást igényelt... Apa elvállalta a nevünkben(mi=én és a húgom...), hogy megfestünk üvegfestéssel egy kb. 100X190 cm-es üvegablakot az iskolánknak, ami három, nem egyforma üvegtáblára van osztva. Na most csak abba gondolj bele, hogy egy tábla fér rá egyszerre az ebédlőasztalunkra. Hát, az bizony azt jelenti, hogy nagy. Nagyon nagy. Pláne úgy, hogy nem vízbázisú, hanem oldószeres üvegfestékkel, és nem is a hagyományos, tubusos, hanem az ecsetes-tégelyes verzióval. Amivel még soha nem dolgoztunk. A mintát már megterveztem, mert a húgom úgy döntött, én leszek a grafikus, nálam jobbat nem tudna rajzolni, úgyhogy néhány halvány próbálkozás után feladta. Ennek az ellenkezőjéről hiába próbálom meggyőzni, mert már eldöntötte. Ismered a viccet, amiben a gonosz kismalac elveszti a kannáját, és elindul a nyuszikához, hogy kölcsönkérje az övét? (nem írom le, mert trágár a vége, kérdezd meg a bátyád vagy az öcséd, biztos ismeri...) Na, ez ilyen helyzet. Mindenesetre ott tarunk, hogy a tervemet hatalmas pauszpapírra kéne felrajzolni, aztán megcsinálni a színterveket. Azon nem sokat fogok szórakozni, éljen a spontaneitás. Kívánjatok sok szerencsét. Szükségünk lesz rá:)
Hoppá, elszaladt velem a billentyűzet....mára be is fejezném, és keresek valami hasznos elfoglaltságot. Mondjuk folytatom a villakalapálást, aztán olyan izmaim lesznek, mint Arnold Svájcinégernek fénykorában:) Szép nap ez a mai, élvezd ki, ha tudod!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése