Ugrás a fő tartalomra

Összefoglaló(zanzásítot napi marhaságok...)

Tegnap állítólag eltüntettük apa fázisceruzáját. Na de kérdem én; mégis mit tudnék kezdeni egy fázisceruzával? Merthogy rajzolásra nem alkalmas, egy fogpiszkálónak meg túl nagy. Mindegy, az lényegtelen. Most, hogy kettő-plusz-ikszszemközt vagyunk, töredelmesen bevallhatom, hogy azzal aludtam, mert elveszett az alvómacim. Amim egyébként hatodik óta nincs. Igaz ugyan, hogy piros seggű páviánom viszont van....
Ma megint baj van, de nem tudom, mi. Csak szimpla feszültség. Néma csendben ebédeltünk...! Tudom, hogy magyar ember evés közben nem beszél (mi is csak két falat között szoktunk...), de ez nálunk nem megszokott.
Eddig a házépítés rejtelmeibe lettünk bevezetve, illetve apa jórészt a gyakorlati oktatásra fekteti a hangsúlyt. Most már tudunk betonozni, tetőt fedni, létrát tartani, téglát és cserepet hordani, parancsra ugrani, és még sok hasonlót. Jó, mi?
Ja. Jó. Tegnap egy kicsit hűvösebb volt (úgy két fokkal....), így sütöttem kakaós-mazsolás kalácsot. Mmmmm....bocs, már este elfogyott...:)
Ma falat dekorálok. Talán már írtam, hogy az ágyam körülötti fehér falat padlótól a mennyezetig újságokkal és fénymásolatokkal ragasztottuk tele, irtó jól nézett ki, de már meguntam. Most egy jó nagy fán dolgozok, amit először ceruzával megrajzoltam az újságokra, és mivel több helyen furcsán tépett darabokat tettünk fel, követtem a szabálytalan széleket. Ha kész(és kész...), vékony réteg festékkel emelem ki a vonalakat, talán kicsit ki is színezem, meg saját sablont vágok ki, és rögzítem gyurmaragasztóval, aztán végigfestem, hogy ott maradjon a körvonala(tekintve, hogy festékszóróm sajnos nincs). Majd teszek fel képet Flickr-re, mert ide nem enged a Blogger semmit feltenni. Mára ennyi. Majd még jelentkezem:)
Legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít....:)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A háznak emberi érzései vannak.

Ahogy ülök a kádban térdtől kilógó lábakkal és nézem a nulladik órát a mosógép tetején heverő laptopról, egy másik fürdőszoba sírni kezd. Kinyúlok és leállítom a filmet, de csak másodikra megy. Olyan nagyon hallani akarom, hogy mi történik, mert ismeretlen érzéseket vélek felfedezni ebben a házban, amiről az első nyelvvizsga óta kötelezően azt kellene gondolnom, hogy idegen és egymással nem határos. Tényleg szipog valaki, aztán tölt egy pohár vizet, köhög, iszik és megszűnik az érzékelhető jelenlét. Tegnap elromlott a belépetőrendszer, a héten sokadszorra, és kilenc után csekély reménnyel ácsorogtam a bejárat előtt, mert a ház ilyenkor alszik, aztán valaki mégis meglátott a torz üveg mögül. Kérdezte, hogy miért nem engedtem be magam, én meg a valóság számára elemezhető részével magyaráztam a kulcstalanságot, szóval hogy elvesztette a család, pedig nyilván nem, kérdezte, hogy miért nem kérem el a szomszédaimtól, ide is egy alternatív-valóságosat válaszoltam, éspedig azt, hogy mindkettő...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Működési terv

Az életem király. Van ösztöndíjam, egy zöld albérletem, amit én fizetek, és ahonnan reggelente az egész Kőszegi-hegység látszik, és a naplemente is, van egy galambszaros erkélye, de az attól még egy erkély, és egy időre az enyém, és a lakásom tiszta, legfeljebb a kukát kellene kivinnem, mert túl kicsit vásároltam, és mindig előbb telik be, mint hogy kiélvezhetném az üres kuka látványát, viszont ugye illik a búzafű-zöld falamhoz. Az ágyam puha és a takaróhuzatom olyan csíkos, amilyenje a svédeknek és a Szombathelyhez hasonlóan hideg helyen élő embereknek illik hogy legyen, tehát vékony kék és fehér. A konyhaszekrényemben egy bontatlan és egy bontott Amaretti, és jut hely más édességeknek is, sőt valószínűleg pénzem is lesz, hogy pótoljam, ha elfogyott. Van egy laptopom teleragasztva olyan matricákkal, amik csak a műanyagot fedik, az érdeklődési köreimet nem, viszont megbékéltem vele, hogy nem itt fejezzem ki önmagam. A nyáron azt hittem, hogy tönkre fog menni, de nem, én annyira szere...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Estimese

A baj az, hogy a szél mindig fúj. Tegnap is fújt. Fújt engem, őt és őt is, a fákat és a vizet és a hajamat és én ezt nem szeretem. Minden körülötte forog. A levegő is. Mondjuk nincs is más választása. Erőszakos és kíváncsi. Látod, már megint itt van és a szoknyám alatt kutat. Kizártak az erkélyre. Egyszál semmiben. Megértem őket: én sem hagynám, hogy más tartsa a gyertyát. Így viszont engem cirógat a szeptemberi szél szörnyű, hűvös ujjaival. Undorító. Mintha egy láthatatlan szatír ujjai járnának pucér végtagjaimon. Hess, el innen, keresetlen esti látogató! Lemászok. Már rég elfelejtették, hogy én is itt vagyok. Nem ácsorgok az erkélyen; lemásztam. Le én, mint a szélvész. Mint a gondolat. A főtérre megyek, beülök a kedvenc kávézómba, és a szoknya alatt csak önmagamat lelni, semmi mást. Fizetnem nem kell, ez az én asztalom, az én pincérem, az én számlám. Egyszer talán majd kiváltom magam az évszázadok óta halmozódó kávéscsészékből. Ha lesznek unokáim, főznek nekem kávét és tologatják...
1 megjegyzés
Olvasok tovább