http://puzzle.ujragondolo.hu/2015/08/06/ugye-mi-jo-baratok-vagyunk/
Véletlen találtam erre a kis írásra, érdekes és jó taktika ennyi állítást összerakni, mert ha akarnám sem vitathatnám a feje tartalmát, az az, ami. Na de van az a része a mondanivalójának, ahol a kihasználásról ír az emberi kapcsolatainkban. Szerintem ez egy olyan dolog, amit kár a negatívumok közé sorolni. Nyilván fel lehet fogni a helyzetet így is, mert van egy helytelen, egyoldalú gondolkodás, az tényleg a szó szerinti kihasználás, viszont ha belegondolsz, akkor ráébredsz arra a nyugtalanító tényre, hogy már a fogantatásunk pillanatától használjuk az embereket bizonyos módon. Édesanyám testével kezdődik ez a visszacsatolás-folyamat, hiszen ő jogosan feltételezheti, hogy ha szüksége lesz rám, én ott leszek, mert ő felnevelt engem és én a szó pozitív értelmében használtam őt. Ha a legfontosabb fennálló emberi kapcsolatom is leírható ilyen jellegűen, akkor nem nehéz belátni, hogy később tudatosan vagy tudattalanul olyan viszonyokat alakítok ki, amelyek használaton alapulnak. Szép és eszményi, ám ebből a szempontból pillanatnyi múló hajlam az önzetlenség. Azért is állítom, hogy ez helyénvaló, ez természetes, mert ahogy egyre jobban megismerem a Zsuzsinénik világát, úgy látom, ezt ők is pont így csinálták. Jó tett helyébe jót várj. Én használom a barátaimat, és remélem ők is engem. Támaszkom rájuk, számítok a segítségükre, és ha minden jól megy, akkor ők is hasonlóképpen. Egyes alkalmi ismerőseim sem a negatív tartomány viszonzatlan vámpírszeretet valhalláját lakják, mert én úgy fogom fel ezt a dolgot, hogy nyilván mindenki nem lehet a közeli barátom, nem is vagyok az a fajta, viszont egymás értekeit megtalálni és azokat helyén kezelni(értsd: használni) egy oda-vissza működő, elvárások nélküli tartós és gyümölcsöző kapcsolatban több, mint normális.
Véletlen találtam erre a kis írásra, érdekes és jó taktika ennyi állítást összerakni, mert ha akarnám sem vitathatnám a feje tartalmát, az az, ami. Na de van az a része a mondanivalójának, ahol a kihasználásról ír az emberi kapcsolatainkban. Szerintem ez egy olyan dolog, amit kár a negatívumok közé sorolni. Nyilván fel lehet fogni a helyzetet így is, mert van egy helytelen, egyoldalú gondolkodás, az tényleg a szó szerinti kihasználás, viszont ha belegondolsz, akkor ráébredsz arra a nyugtalanító tényre, hogy már a fogantatásunk pillanatától használjuk az embereket bizonyos módon. Édesanyám testével kezdődik ez a visszacsatolás-folyamat, hiszen ő jogosan feltételezheti, hogy ha szüksége lesz rám, én ott leszek, mert ő felnevelt engem és én a szó pozitív értelmében használtam őt. Ha a legfontosabb fennálló emberi kapcsolatom is leírható ilyen jellegűen, akkor nem nehéz belátni, hogy később tudatosan vagy tudattalanul olyan viszonyokat alakítok ki, amelyek használaton alapulnak. Szép és eszményi, ám ebből a szempontból pillanatnyi múló hajlam az önzetlenség. Azért is állítom, hogy ez helyénvaló, ez természetes, mert ahogy egyre jobban megismerem a Zsuzsinénik világát, úgy látom, ezt ők is pont így csinálták. Jó tett helyébe jót várj. Én használom a barátaimat, és remélem ők is engem. Támaszkom rájuk, számítok a segítségükre, és ha minden jól megy, akkor ők is hasonlóképpen. Egyes alkalmi ismerőseim sem a negatív tartomány viszonzatlan vámpírszeretet valhalláját lakják, mert én úgy fogom fel ezt a dolgot, hogy nyilván mindenki nem lehet a közeli barátom, nem is vagyok az a fajta, viszont egymás értekeit megtalálni és azokat helyén kezelni(értsd: használni) egy oda-vissza működő, elvárások nélküli tartós és gyümölcsöző kapcsolatban több, mint normális.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése