Momentchen

Ahogy a strand kövér madonnáját néztem a vízből, átfutott a fejemen a kép, amit néhány órával korábban láttam a Csobánc derekánál, a Papsapka-kövek tetején. A fényképezőgépem keresőablakában a fenyvesen át a magasból pont Tapolca házaira láttam rá, és hiába mentem arrébb vagy kerestem más szöget, rá kellett jönnöm, hogy mindenhol belelóg egy kicsit a civilizáció. Most először tűnt fel, de nem is pontosan tudom, hogy lehet ez, hiszen évek óta figyelem ezt a látványt, hogy a helyi adoniszok és túlérett vénuszok is a berendezés részei. Apával beszéltem erről, és azt mondja, szerinte ez így van jól. Hogy tökéletes kép nincs, vagyis nem az a tökéletes, ami hibátlan. Ezek a dolgok is hozzátartoznak a valósághoz. Azt hiszem, hogy kezdem érteni. Először úgy próbáltam megközelíteni, hogy a képkivágáson múlik az, ahogyan a világot látom, de most már úgy érzem, hogy ez a Rorschach-teszt, amivel minden éber pillanatban a saját látásmódom gyakorlom, azt mutatja nekem a világból, amit én látni akarok, amit belelátok, amit látok belőle. A strand kövér madonnáját nem kell szépnek neveznem és elfogadnom az önkifejezéshez, a csíkos fürdőruhához, az egész piros padhoz és a kövérséghez való veleszületett jogát, hanem el kell helyeznem a képben. Nagyon érdekes lesz ezzel a felfogással fényképet készíteni.
Ez is egy tökéletes pillanat.