Ugrás a fő tartalomra

bohemian rhapsody - ahogy a vakondbőröm látta


Praha Day Zero

Az eső kimosta a vasúti töltést Máriánál. A 4es metró aluljárója Noé fogadására limited edition özönvízzel készül, a menekültmosoda urbánus vízesésnél pro bono üzemel, nedves a világ, tele a vagon, multikulti altató és kilenc óra színtiszta ébrenlét nomád életem első napjának estéjén. A Metropol kilő a keletiből.




Praha Day 1.

I'm gonna go out
I'm gonna let myself get
Absolutley soaking wet

It's rainin men
Hallejulah
.
.
.
Hell yeah, Geri Halliwell knows it!



Eső, eső és még egy kis eső. Hullák és bogarak a nemzetiben. Este óváros a napon és rengeteg olyan hely, ahová vissza szeretnék menni. A Fénix egy sör. Vacsorára kétfejű sasku knédlikarikával. Nem. Valójában fokhagymakrémleves bogyósgyümis palacsintával. Igazi cseh specialitás. Három korty Gambrinus. Három.










Uram... Uram! Igen, ön ott! Sajnálom, de így nem jöhet be. Ezt a sugárhajtású fánkcsizmát le kell vennie.



Praha Day 2.

 A Hotel Pivovar csillagos matracmennyországa feledteti a borzasztó utazás hosszú pillanatait. Ha igaz lenne, az esőtől már régen nem Lili, hanem Gulliver lennék Liliputban. Csokoládé. Aprócska Halál az Olej Towerben. Ezt nektek, apostolok. Děkuje. Gyönyörű minden, még a gettó is. Hihetetlen.































Este a főtértől nem messze magyar étlapok csábításában rántott csirkével szentségtelenítem meg Csehországot, én, minden disznó ellensége /kivéve a sörösé./

Praha Day 3. Departure

Hradzsin, séta, marhahusi vadasszerű öntettel és erdeigyümölcsökkel és torta és torta és torta....imádom a cseh cukárnákat!
Kutyák mindenütt.

 Vysehrad- Dvorak bácsi és Smetana bácsi és Neruda bácsi és Capek bácsi odafent alusszák örök álmukat a régi temetőben. Creepy shadows aaaaalllll around us.......


Lonely golem


És végül. A. Hely. Ahová. Még. Vissza. Fogok. Térni. A hangulatos nem fejezi ki azt, hogy mennyire.....á nem is próbálkozom vele. Az egy olyan hely, ahol akár hajléktalan is szívesen lennék, mert már az is megtiszteltetés lenne. Nagyon úgy vagyok vele, hogy egyszer elmegyek oda és végigcseheskedem az éjszakát, hogy aztán másnap reggel csehül legyek és tudodmit? A végén meg fogom köszönni. Mert a koncert az koncert. De a koncert a híd alatt egy hűvös nyári estén tengernyi prágai huszonéves lelkemnek kedves magamfajtával körülvéve a csillogó víztükör giccses színeivel úgy, hogy tudod, hogy a művtöri vizsgára való készülés közben megpillantott lovagterem menyezete hozott idáig..........az már más.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A háznak emberi érzései vannak.

Ahogy ülök a kádban térdtől kilógó lábakkal és nézem a nulladik órát a mosógép tetején heverő laptopról, egy másik fürdőszoba sírni kezd. Kinyúlok és leállítom a filmet, de csak másodikra megy. Olyan nagyon hallani akarom, hogy mi történik, mert ismeretlen érzéseket vélek felfedezni ebben a házban, amiről az első nyelvvizsga óta kötelezően azt kellene gondolnom, hogy idegen és egymással nem határos. Tényleg szipog valaki, aztán tölt egy pohár vizet, köhög, iszik és megszűnik az érzékelhető jelenlét. Tegnap elromlott a belépetőrendszer, a héten sokadszorra, és kilenc után csekély reménnyel ácsorogtam a bejárat előtt, mert a ház ilyenkor alszik, aztán valaki mégis meglátott a torz üveg mögül. Kérdezte, hogy miért nem engedtem be magam, én meg a valóság számára elemezhető részével magyaráztam a kulcstalanságot, szóval hogy elvesztette a család, pedig nyilván nem, kérdezte, hogy miért nem kérem el a szomszédaimtól, ide is egy alternatív-valóságosat válaszoltam, éspedig azt, hogy mindkettő...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Működési terv

Az életem király. Van ösztöndíjam, egy zöld albérletem, amit én fizetek, és ahonnan reggelente az egész Kőszegi-hegység látszik, és a naplemente is, van egy galambszaros erkélye, de az attól még egy erkély, és egy időre az enyém, és a lakásom tiszta, legfeljebb a kukát kellene kivinnem, mert túl kicsit vásároltam, és mindig előbb telik be, mint hogy kiélvezhetném az üres kuka látványát, viszont ugye illik a búzafű-zöld falamhoz. Az ágyam puha és a takaróhuzatom olyan csíkos, amilyenje a svédeknek és a Szombathelyhez hasonlóan hideg helyen élő embereknek illik hogy legyen, tehát vékony kék és fehér. A konyhaszekrényemben egy bontatlan és egy bontott Amaretti, és jut hely más édességeknek is, sőt valószínűleg pénzem is lesz, hogy pótoljam, ha elfogyott. Van egy laptopom teleragasztva olyan matricákkal, amik csak a műanyagot fedik, az érdeklődési köreimet nem, viszont megbékéltem vele, hogy nem itt fejezzem ki önmagam. A nyáron azt hittem, hogy tönkre fog menni, de nem, én annyira szere...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Estimese

A baj az, hogy a szél mindig fúj. Tegnap is fújt. Fújt engem, őt és őt is, a fákat és a vizet és a hajamat és én ezt nem szeretem. Minden körülötte forog. A levegő is. Mondjuk nincs is más választása. Erőszakos és kíváncsi. Látod, már megint itt van és a szoknyám alatt kutat. Kizártak az erkélyre. Egyszál semmiben. Megértem őket: én sem hagynám, hogy más tartsa a gyertyát. Így viszont engem cirógat a szeptemberi szél szörnyű, hűvös ujjaival. Undorító. Mintha egy láthatatlan szatír ujjai járnának pucér végtagjaimon. Hess, el innen, keresetlen esti látogató! Lemászok. Már rég elfelejtették, hogy én is itt vagyok. Nem ácsorgok az erkélyen; lemásztam. Le én, mint a szélvész. Mint a gondolat. A főtérre megyek, beülök a kedvenc kávézómba, és a szoknya alatt csak önmagamat lelni, semmi mást. Fizetnem nem kell, ez az én asztalom, az én pincérem, az én számlám. Egyszer talán majd kiváltom magam az évszázadok óta halmozódó kávéscsészékből. Ha lesznek unokáim, főznek nekem kávét és tologatják...
1 megjegyzés
Olvasok tovább