Minden kezdet nehéz. És a vég?

....vége a kényszermunkával és a térdem szétfarigcsálásával egybekötött őszi családi 'kocsizzunk ki és pihenjünk'nek. és mert vége, itt vagyok. én vagyok. a térdkalácsom ugyan már inkább kalács, mint térd, de azért még élek. radírozzanak le a térképről, ha még egyszer töltő nélkül indulnék útnak! ráadásul a semmi után kettővel térerő sincs. viszont a The American Science című magazin '99es számait átrágtam, mint a nyúl a répát. jut is eszembe. edericsen nincs répa! hihetetlen. döbbenetes. viszont az év első gesztenyesütése meglepően kukacmentesre sikerült. csupán három aszalt hernyócskához volt szerencsém negyed kiló gesztenyében. le a kalappal. amiért itt ücsörgök a csodás és pihentető alvás helyett, az az, hogy holnap ismét partra vetett halnak állok, mert rajzolnom, fogsort cseréltetnem és angolra mennem sem ártana. úgyhogy azon frissiben, hogy hazaértem, le is firkantgatom minden gondolatomat, mielőtt jó szokásomhoz híven elfelejteném mind. kifejezetten jót tett az a...

ezt a múlt héten írtam, már nem tudom, mikor. elfelejtettem közzétenni. vagy nem akartam. mindegy. de az biztos, hogy valami nem jót szagolhattam előtte. zárójel bezárva. most a szagokról és illatokról szeretnék írni. tudom, hogy a címből nem erre asszociálnál, de éppen ezért van kezdetben egy kis feszültség cím és tartalom között. csak hogy érezd, nem minden az, aminek látszik. kezdem azzal, hogy bár nem különösebben éles a szaglásom, van néhány dolog, amit szeretek és sokminden, amit kifejezetten nem. amit nem szeretek, az a cigiszag. és hoppá, máris ugrottunk a címre egy mesterinek éppenséggel nem mondható oldalvágással. ha megcsapja az orromat az a savanykás, hihetetlenül undorító és áporodott bűz, felfordul a gyomrom. nem magára a cigarettára gondolok, de nem is a dohányra, mert vannak kifejezetten jó illatú dohányok is(na tessék, a nagy szakértő). viszont amikor megérzem, hogy valakiből kipárolog ez az orrfacsaró szag.... az illető biztos, hogy nem érzi magát, de én igen! ...

once I told you indepencence is overrated. I was wrong. totally. and I am confused about myself. there is a tool in the system somewhere which doesn't work. this tool would be responsible for my self-control. I always know what I want but I wont tell you. I won't tell anyone because I can't. but if I don't get what I want my mood often turns depressed. absolute depressed. deep depressed. no, it is not an existing phrase. but I don't understand myself. if I know(and I know) what's the problem why don't I solve it? I don't know, really. perhaps I am not able to do it. I hope sometime this part of my personality will disappear. makes my life a lot harder and most of my friends don't even know about it. they think it's normal. I mean that I don't talk about things like my real feelings, needs, wishes, desire. did you know that I can't crib? use these kinds of little notes. you know. so my grades are not because of copying someo...

rettentően fulladok. határozottan emlékszem, hogy tegnap bevetem a gyógyszeremet. délelőtt sütögettem(almáspiteillat lengi be a házat, de azért nem fullasztó szinten). valami van a levegőben, mert alig tudok megülni a helyemen. kint ücsörögtem a lépcsőn és süttettem a francos beszűkült hörgőmet és az inhalátortól remeg a kezem, úgyhogy a mai rajzolást elszúrtam. a gépelés még megy, de az sem könnyen. felmerül hát a kérdés, mégis mit keresek itt, amikor pihennem kéne? a válasz egyszerű: mindenhol ugyanolyan. így legalább hamar elfelejtem. majd ha valahol megszakad a bejegyzés, akkor elájultam... nyet, egyelőre még nem vészes, mivel jógáztam. a fejenállás lótuszban elég figyelemelterelő erővel rendelkezik, úgy tűnik. https://soundcloud.com/redlightradio/london-calling-2013-red ezt hallgatom, de már nem sokáig, mert nem vagyok tőle elragadtatva. véletlen rákattintottam a scl postrock-kockájára. négyzetére. mindegy. borzalmas. félretettem bowiet, mivel sajnos hajlamos vagyok ráunni ...

Én: Anya, milyen volt a gyerekkorod? Unalmas vagy unalmas? Ő: Nagyon unalmas. Én: Használhatod a ’kurva’ jelzőt is... Ő: Kurva unalmas! * Héttől hétig iskola, de amikor hazafelé tartok, valahogy mégsem vagyok fáradt. Csak olyan mélabús. Ma már kisírtam magam. Egyszer csak rám jött, mint a hányinger. Elborultam, mint a létra. És egyéb más hasonlatokkal is tudnám még jellemezni, de minek. Mindenki érti, ha jól sejtem. Most már nincs semmi baj. Sőt, ami azt illeti akkor sem volt semmi baj. Csak felgyűlt a könnycsatornáimban a víz. Szoknyahosszt választottunk. Igen, remélem nem csak én érzem a dolog hatalmas jelentőségét. Micsoda dráma.....ilyen kis pitiáner ügy miatt voltam kénytelen a hetessel hazajönni. Nem számít, időm, mint a tenger. Mint azé a két alkoholistáé a parasztelosztó cocacolás ponyvája alatt. Ülnek, mint akinek már mindegy, mint akinek az a két pohár sör a minden. Sötét van már és esik az eső, amitől az a vékony ernyő nem véd meg. De csak ülnek és iszogatn...

Néha elfog valami elemi ösztön, hogy kiöntsem az agyam tartalmát egy jól megtermett bödönbe és kihajítsam valahová, ahol már nem érhetem el. Miért? Fogalmam sincs. Néha terhes az a kevés, amit tudok és nyomasztó az a sok, amit nem. Ugye érthető? Nem? Sose bánd. Én sem mindig tudom, mit akarok, és mire gondolok éppen. Némi zavart érzékeltem itt az aurám környékén. Belilult. Az rossz? Azon gondolkodtam, hogy ha egyszer ez itt az én naplóm, akkor miért is fogom vissza magam? Miért szégyellem leírni, ha esz a bánat és megint legyűrt a szomorúság? Kit akarok én becsapni? Most akár sírni is tudnék. Nem tudom, mi van velem. Egyszer boldog vagyok és azt tervezgetem, milyen laptopot szeretnék, most meg...nyomott. Zavarodott. Nem értem. Valami nem stimmel mostanában velem. Unalmas a suli, mert újabban mindent megcsinálok. A hétvégén még tanultam is! El tudod ezt képzelni?! Én, aki világéletemben az órán megjegyzős, de tanulni lusta emberek csoportját képviseltem? Borzasztó....

több órán keresztül hallgattam David Bowie turiban beszerzett lemezét, és úgy érzem, lassan megőrölök tőle. Vagy ha azt nem is, de legalábbis csöppenősen szentimentális hangulatba kerültem. Ugye említettem már, hogy tavaly év végén ugyanott vettem egy ikszikszelles Bowie-pólót? Azóta az a kedvencem. Pedig eredetileg hálóingnek/sátorponyvának szántam. És beleszerettem a zenéjébe is. A válogatások között olyanok is vannak, amiket még nem hallottam, úgyhogy most élvezem, ahogy szól a zene. Sajnos nincs itthon a házimozis hangszórórendszer, de ha hazahozzuk, az lesz az első dolgom, hogy beülök a szoba közepére a babzsákfotelbe és alszom egyet Bowie-ra. Most, hogy leírtam, már egyenesen vágyom rá. Vágyom továbbá a biciklimre is. Az sincs itthon. Zavar, mert amióta van, hozzászoktam. Mindegy, mert jön a hideg. Tegnap reggel már ropogott a fű a lábam alatt. Nem szeretem, amikor nincs dolgom. Mindig csak töröm a fejem. De olyan kemény.... Azzal kezdtük a reggelt, hogy...nem. azzal kezdtem,...

https://soundcloud.com/crashisland/loved-ones https://soundcloud.com/garreth-mcdaid/in-full-bloom Amikor ülök a buszon a szívem kulcsával a fülemben és várom, hogy a buszsofőr visszatérjen a fedélzetre és fázom és éhes és fáradt vagyok és csak nézek ki a fejemből, akkor nagyon nehéz megtalálni ennek a napnak a varázsát. Nulladikom volt megint, aztán tesi, és ott jégkockává alakultam és ez az állapot azóta nem sokat változott. Koszos a pályaudvar, tele van familiárisan hiperpigmentált egyénekkel és késő is van már. Végig kellett állnom egy siralmasan rossz díjátadót hála iskolafotósi státuszomnak, melyet ezúton meghirdetek eladásra, ám ahogy a helyzet áll, cserével is megelégszem. Húgnak például nagyon kéne egy törp. Dulifuli személy szerint. A megnyitón egy festettszőke tünemény énekelt, hangjától a hátamon a nemlétező szőr felállt, dalszövegeit pedig azóta sem tudom kiverni a fejemből. „a műanyagot dobd a sárga kukába, a fehérbe dobd a fehér üveget....” azt hiszem ez már bőven...