Minden kezdet nehéz. És a vég?

A feledat a hónap műtárgyát előállítani és hihető bundával ellátni úgy, hogy az akár igaz is lehetne. Dokumentálni, rögzíteni, leírni, lerajzolni, beépíteni, történetet kreálni, de legfőképpen elhitetni, hogy a döglött nyúl a Metropolitanben alussza álmát. Az első azok sorában, amiket feltöltök, hogy lássam és lássátok, mivel telik az élet rajzos oldala itt a NYME SEK BDTF-en. Megjegyzem imádom, és ez nem a reklám helye. Jelen bejegyzésemet ajánlom gimnáziumi magyartanáromnak és osztályfőnökömnek, aki szilárd járásra tanított a mókák és komolyságok világában, bár nyilván ezzel nem az volt a célja, hogy kisujjból csuklóból akármikor akárhány ilyet elő tudnék állítani , ami most következik. Jöjjön hát az első az egyenlők között. Made in USA contains the exact page_no problem if it's unable to read picturesque the article itself true or false? Andy Warhol és Claes Oldenburg létező személyek/voltak/. A hatvanas évek és Warhol személyes attitűdje, alkotói érdeklő...

Érdekes, hogy egyes dolgokkal kapcsolatban milyen átgondolatlanul elfogódott vagyok. Szeretek dolgokat mindenféle racionális magyarázat nélkül, és ráadásul nem is igénylem velük kapcsolatban a magyarázkodást, egyszerűen csak szeretem őket mindennel együtt és ragaszkodom ehhez az érzéshez. Vannak viszont dolgok, amiket csak akkor tudok megszeretni, ha értelmet lelek mögöttük-valamit, amivel magyarázhatom vonzódásomat/rajongásomat/szeretetemet. Ez most azért jutott eszembe, mert The Dodost hallgatok és az előbb azon gondolkodtam, miért pont őket szeretem, vagy inkább miért szeretem őket? Annyira leblokkoltam ettől az egyszerű gondolattól, hogy le kellett írnom, hátha akkor értelmet nyernek az érzéseim. Most, hogy leírtam, valami olyasmi szaladt át a fejemen, hogy én ehhez nem értek. Ez olyannyira értelmes gondolat, hogy muszáj hozzátennem egy másik okos gondolatot, azazhogy feltevést, miszerint vannak dolgok, amikhez nem értek. A velencei biennálén ez a néhány alapvető megállap...

Praha Day Zero Az eső kimosta a vasúti töltést Máriánál. A 4es metró aluljárója Noé fogadására limited edition özönvízzel készül, a menekültmosoda urbánus vízesésnél pro bono üzemel, nedves a világ, tele a vagon, multikulti altató és kilenc óra színtiszta ébrenlét nomád életem első napjának estéjén. A Metropol kilő a keletiből. Praha Day 1. I'm gonna go out I'm gonna let myself get Absolutley soaking wet It's rainin men Hallejulah . . . Hell yeah, Geri Halliwell knows it! Eső, eső és még egy kis eső. Hullák és bogarak a nemzetiben. Este óváros a napon és rengeteg olyan hely, ahová vissza szeretnék menni. A Fénix egy sör. Vacsorára kétfejű sasku knédlikarikával. Nem. Valójában fokhagymakrémleves bogyósgyümis palacsintával. Igazi cseh specialitás. Három korty Gambrinus. Három. Uram... Uram! Igen, ön ott! Sajnálom, de így nem jöhet be. Ezt a sugárhajtású fánkcsizmát le kell vennie. Praha Day 2. A Hotel Piv...

Végre megközelítőleg úgy nézek ki, amilyennek magam belülről látom. Nem vagyok túl nőies, de szerintem most ez éppen megfelel nekem. Na nem lettem homoszexuális, ettől még ugyanúgy a fiúkat szeretem. Ki vagyok békülve úgy általában a Lilivel. Amikor először merültem a Balatonba a kis pipi fejemmel, azonnal tudtam, hogy no matter what ez egy kifejezetten jó döntés volt. Mellőzök minden finomságot, meglehetősen kemény vonásaim lettek ettől a vágástól és ha rossz kedvem van, kifejezetten feltűnően fiús vagyok. Anya is megkapta, amire húsz éve hiába várt. Rózsinéni szerint (akitől régen a tejet vettük) annak indultam, csak leszáradt útközben. Szeretem ezt a kicsi önmagamat, amit előhozott. Biztos furcsa, de nekem nagyon fontos, hogy tudjam magam szeretni. Egy darabig most ez nem ment és már nagyon vágytam rá, mert bizony gyakran maradok kettesben önmagammal, onnan pedig nehéz elmenekülni, hazudni és hitegetni. Vége a rejtőzködésnek, minden látszik. Már könnyebbnek érzem magam egy fokkal....

két kézzel kapaszkodom a kedvességekbe. kezdem felfedezni a saját határaimat hajtő és elmeirányban. ritkán ilyen fontos, mint most, horgonytalanul. útnak indulok, mert nem bírok megülni a seggemen. anya főiskolás fémvázas hátizsákját most pakolom tele, hogy majd felrakjam a képzeletben amúgy is telerakott hátamra és két lépéssel, amelyet a felnőttség felé szándékoztam megtenni, újra gyerek leszek, ez ellen tenni nem lehet. az ősztől várom a patchworköt, foltozza már össze a széthullott darabjaimat, ha már nekem nem jutott rá több, mint egy tenyérnyi szőrcsomó a rákóczi sarkán. időleges állapot ez, mint egy állomás; koszos és tele bevándorlókkal és kivándorlókkal. erős vagyok, mint a sörecet, néha ugyan meg kell magam erőltetnem, hogy hab legyek a tortán, de legalább érzem a hatását a döntéseimnek és tudom, mi miért történik odabent, hamár az idekint értelmezésével ennyire elütök a szükségestől. imádom ilyenkor Abed és a community gondolatát és a saját communitym gondolatát és ez ném...

Amikor kicsi voltam, gyakran álmodtam, néha ébredés után is. Anya azt mondta, ha üldöznek az álmaim, írjam őket a naplómba, vagy meséljem el, akkor megszűnnek majd. Volt viszont néhány ragaszkodó kísértet. A fülembe sugdostak. Emlékszem a konstans zajra, amit a fejemben okoztak. Hárman voltak, egy fehér-kék kendős nő és két nemtelen alak, őket már csak halványan tudom felidézni, de valahogy úgy jelent meg minden szavuk a fejemben, mintha apa grafikáinak betűstílusában leírt mondatok árasztották volna el a látómezőmet. A két alak a háttérben veszekedett, a kendős nő pedig hozzám beszélt valami kellemetlen hangmagasságban. Nem értettem ugyan, de zavart. Később, amikor gimis lettem, ők már sehol sem voltak, de néha, főleg az erős koncentrációt igénylő, vagy stresszesebb helyzetekben néha fogta magát, és újra előjött a zaj, elborított és küszködnöm kellett, hogy arra figyeljek, ami kívül folyik. * Most van az a pillanat, amikor a betonvágó és a jazz kakofóniájában elvesztem a kapcsola...

http://puzzle.ujragondolo.hu/2015/08/06/ugye-mi-jo-baratok-vagyunk/ Véletlen találtam erre a kis írásra, érdekes és jó taktika ennyi állítást összerakni, mert ha akarnám sem vitathatnám a feje tartalmát, az az, ami. Na de van az a része a mondanivalójának, ahol a kihasználásról ír az emberi kapcsolatainkban. Szerintem ez egy olyan dolog, amit kár a negatívumok közé sorolni. Nyilván fel lehet fogni a helyzetet így is, mert van egy helytelen, egyoldalú gondolkodás, az tényleg a szó szerinti kihasználás, viszont ha belegondolsz, akkor ráébredsz arra a nyugtalanító tényre, hogy már a fogantatásunk pillanatától használjuk az embereket bizonyos módon. Édesanyám testével kezdődik ez a visszacsatolás-folyamat, hiszen ő jogosan feltételezheti, hogy ha szüksége lesz rám, én ott leszek, mert ő felnevelt engem és én a szó pozitív értelmében használtam őt. Ha a legfontosabb fennálló emberi kapcsolatom is leírható ilyen jellegűen, akkor nem nehéz belátni, hogy később tudatosan vagy tudattalanul ol...