Minden kezdet nehéz. És a vég?

Dörög az ég. Mondtam már, hogy imádom a viharokat? Nem? Akkor most mondom. Ahogy elsötétül minden, a fák zúgnak, az eső veri az ablakot, én meg az üvegnek tapasztott kézzel nézem az égiháborút. Van, hogy hirtelen jön, van, hogy órákig vonulnak a koromszínű felhők, a szürke ezernyi árnyalatát vonultatva fel, mint egy isteni seregszemlén. Apa egyszer elmagyarázta, melyik felhőkből lehet eső, melyek az ártatlanabbak. Nem mondom, hogy mindent megjegyeztem, de majd ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy legyen ön is milliomosra jelentkezünk, úgyis őt visszük, hiszen alig van olyan dolog, amihez nem ért. Talán csak a repülőgépvezetés és a divat. Na de ezeket úgysem szokták kérdezni. Legalábbis azt hiszem. Kicsit eltértem a témától. Végülis nem mondta senki, hogy erről kell beszélnem. Illetve írnom. Most azonban kikapcsolom a gépet, mert félek, hogy kivágja az általam imádott vihar a biztosítékot, az pedig nem tesz jót a gépnek. Nézzétek meg az új elefántos dizájnom....:)

Na, a mai napon aztán volt felhő, és nem csak az égen. Van, akiben csalódtam, van, akit továbbra is szeretek, és akit most jobban. Ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó. És itt a hangsúly a "betartják"-szón. Na mindegy...azért igenis jó napom volt. Az eső ellenére. Mert egy eső sokmindent elmoshat, de a jó hangulatot nem. Elég sok fotót csináltunk, majd Flickr-en megnézhetitek, ha feltettem. Egyelőre igazából az alváson jár az eszem, mert úgy 6 óra alvásadósságom van, amit a tegnap esti olvasás alatt halmoztam fel...lefeküdtem, aztán kiolvastam egy könyvet. Hiába, ami jó, az jó. És én meg nem tudom letenni... ez a másik káros szenvedélyem a csoki után. Csak ez nem hízlal. Na nem mintha érdekelt volna valaha is, hogy hány kalóriát eszek....amíg beleférek a 34-es nadrágba, semmi nagyobb katasztrófa nem történhet:) Esti vigaszként a nap félresikerült kezdése miatt George Gershwint alkalmazok, csak töményen:) Nagyon szeretem. Megnyugtató, ha az ember a valódi zenét is éppúgy tudj...

Nem szeretem... ...ha a jughurtos pohár oldalában felmelegszik a joghurt a kezemtől... ...hogy megmondják, mit csináljak, mit gondoljak és hogy nézzek ki... ...a veszekedést. Teljesen kikészülök tőle... ...ha valaki úgy tesz, mintha buta lenne és/vagy lusta... ...a "kocka" kifejezést, mint jelzőt az eszes emberekre. Sértőbb, mint ahogy a használói gondolnák... ...a horrorfilmeket... ...a betegséget... ...hogy nem látok rendesen szemüveg nélkül... ...Miley Cyrus nyávogását... ...ha valaki a "kedvenc könyvem" rubrikába a "sosem olvastam"-ot képes csak bepötyögni... ...a Valentin-napot... ...Picasso képeit... ...ha türelmetlenek velem. Ha valaki velem beszél, készüljön fel, mert legtöbbször maga vagyok a Nyugalom... ...az ünnepeket. Még a névnapom vagy a szülinapom sem kivétel... ...sőt utálom: az állatkínzókat, a mentás csokit, ami fogkrémízű és a hittérítést... ...sem SP-t, sem Fluort, sem a 37°C-nél magasabb testhőmérsékletűeket éneklés köz...

Egyszer volt, hol nem volt...jó, valójában elég valószínű, hogy nem is csak egyszer és nem is csak egy helyen történt már meg, amit most el fogok mesélni. Történetünk a mesés Egyiptom földjén, Kairóban játszódott, vagy 3000 évvel ezelőtt, amikor a macskákat még szentként tisztelték, és ha valaki beverte a fejét, nem kismadarakat és csillagokat látott maga fölött keringeni, hanem apró sziámi cicákat. Szóval, történt egyszer, hogy Tutanhamon, a fáraók fáraója, minden uralkodók leguralkodóbbika méltóztatott rabolni magának egy új, fenséges (szőrös, gusztustalan, karmolós....) kandúrt, amire már régen fájt a bal felső aranyfoga. Fáraók fáraója azonban nem a tengernyi eszéről volt híres, így eshetett meg, hogy egy szerelmes fekete macskára vetette fáraói pillantását, ami éppen az udvarlás kellős közepén tartott, és (fogalmazzunk pontosan:) Abszolút nem számított rá, hogy a randi legizgalmasabb részénél fogja elrángatni egy felfegyverzett őrültekből verbuvált banda. Márpedig ez történt, az ...

Azt mondják, mindig aludj egyet, mielőtt hirtelen haragodben valamit kiteszel a netre vagy válaszolsz egy sérő levélre. Nekem erre sajnos nincs időm. Azt gondolják, azt gondolom, tökéletes vagyok. Pedig valójában egy fafejű, makacs, büszke és kiállhatatlan perszóna. Nekem a kritika nem számít, mert azt sosem hallom meg, és utána nem lehet velem kommunikálni. Felhúzom az orrom és sértődötten elvonulok. Verem a vigyázz-menetet. Túl magasra teszem a mércét. Mert nem vagyok hibátlan én sem, mint ahogy azt bizonyára gondolom. Tényleg nem vagyok az! Senki sem az! És sosem gondoltam, hogy tökéletes lennék, vagy hogy a kritika lepereg rólam. Mert minden egyes szó megmarad bennem, és tudod az a bőrönd, ami a fejemben található és ami a rossz élményeimet hivatott összegyűjteni és elzárni az agyam távoli sarkába, kezd tele lenni. Előbb-utóbb tele lesz. Nem tudom, mikor, de akkor sokat fogok sírni. Minden egyes elmaradt könnycseppet bepótolok. Igaza van annak, aki engem rágalmaz. Igaza van, és tén...

Tegnap állítólag eltüntettük apa fázisceruzáját. Na de kérdem én; mégis mit tudnék kezdeni egy fázisceruzával? Merthogy rajzolásra nem alkalmas, egy fogpiszkálónak meg túl nagy. Mindegy, az lényegtelen. Most, hogy kettő-plusz-ikszszemközt vagyunk, töredelmesen bevallhatom, hogy azzal aludtam, mert elveszett az alvómacim. Amim egyébként hatodik óta nincs. Igaz ugyan, hogy piros seggű páviánom viszont van.... Ma megint baj van, de nem tudom, mi. Csak szimpla feszültség. Néma csendben ebédeltünk...! Tudom, hogy magyar ember evés közben nem beszél (mi is csak két falat között szoktunk...), de ez nálunk nem megszokott. Eddig a házépítés rejtelmeibe lettünk bevezetve, illetve apa jórészt a gyakorlati oktatásra fekteti a hangsúlyt. Most már tudunk betonozni, tetőt fedni, létrát tartani, téglát és cserepet hordani, parancsra ugrani, és még sok hasonlót. Jó, mi? Ja. Jó. Tegnap egy kicsit hűvösebb volt (úgy két fokkal....), így sütöttem kakaós-mazsolás kalácsot. Mmmmm....bocs, már este elfogyott...

Ellensúlyozzuk Nick Minaj fertelmes macskazenéjét ezzel itt: