Ugrás a fő tartalomra

este van.

Néha csak sírni szeretnék. Ülni a sarokban, háttal a falnak, a lábamat felhúzva, egyedül. Olyan kicsinek érzem magam. 165 centi, de az néha kétszáz, néha csak hatvan. Amikor így összegömbölyödök, olyan vagyok, mint egy kismacska. Olyan rossz a sarokban egyedül. De sírni csak egyedül tudok. Várok. Hogy mindenki elmenjen végre és magam maradjak. A zajos család elvonul a tévé elé és együtt nevetnek a bénázó énekespalántákon, mintha órákkal ezelőtt nem látták volna, amit én csak hallani tudtam. De én nem felejtek olyan könnyen. Istenkém, miért ilyen nehéz nekem, ha nekik nem az? Legyen könnyű. Szűnjön meg a baj. Sírni akarok. A boldogságtól! Attól akarok sírni! Nem így... szánalmasan. Egyedül. Nem jó ez így. Összementem, félek. Megborzongok a hidegtől.
Hívásom volt. Fújtatott, fulladt. De azért csak felhívott. Örülök, hogy hívott, mert én túl gyáva voltam, hogy megtegyem. Azt mondta, holnap is hív majd, mert most már fáradt. Késő is van. De jól érzi magát. Na persze. Elment az orvoshoz. Hihetetlen. De már késő.... azt mondták, már késő. Ilyenek vagyunk. Addig húzzuk, amíg lehet. Én is ezt tettem volna. Azt hiszem. Remélem, hogy soha nem kerülök abba a helyzetbe, hogy választanom kelljen, mert biztosan piszok rossz érzés.
Amikor legutóbb meglátogattam, már káromkodott, mint a kocsis. Németként látta meg a napvilágot, és most fájdalmában mégis a magyar istent átkozza. Meg az életet. És a balsorsot. Van ilyen? Hiszen soha nem is hitt benne. Most már hisz benne. Hogy nem létezik. És ezért nagyon utálja.
Azt álmodtam, hogy az út szélén állok és fázok. Kevés rajtam a ruha, de nagyon mennék, és nem tudok, mert nem jön senki, aki tovább vinne. És én is csak kesergek, hogy miért hoztak ebbe a helyzetbe, mert nekem mennem kell és dolgom van, és engedjenek utamra, de senki nem jön, csak a szél. Azt mondják, beszélek álmomban.
Melegben ébredtem, több rétegnyi takaró alatt és pizsama nélkül. Azóta, hogy hálózsákban aludtam, nem tudok ruhában elaludni. Zavar.
Kérlek ne segítsetek, úgyis elüldözöm azt, aki értem jön.
Nem sírtam. Ezek csak ostoba betűk. Egy ostoba fejből.

Summertime and the livin' is easy......but it's end tonight.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Non muri, sed viri sunt praesidium oppidorum.

Nem a falak, a férfiak védik a várost.  Ez is latin, mint már megszokhattátok. De nem kell aggódni, annak, amit írok, nem sok köze lesz a hímekhez, ahogy nekem sem. Mármint nem vagyok homoszexuális, hogy finoman fogalmazzak. Csak egyszerűen....hosszú. Túl egyszerű és bonyolult egyben. Szóval azért pont ezt az idézetet választottam, mert régebben, amikor átkozottul jó kedvem volt, és éppen a suliból mentem a parasztelosztóba, csupa egykedvű és/vagy mogorva alakok jöttek velem szemben. Ez engem úgy elkedvetlenített, hogy szívesen megmondtam volna egy-két pacáknak, hogy húzza már szét a lepénylesőjét, mert elsötétedik az ég attól a búval festett ábrázatától. De aztán lassacskán rájöttem, hogy én sem vagyok egy smiley-miley, és számtalan nap perc telik el úgy, hogy nem mosolygok. De azért megpróbálom! Időnként....Néha.....Egyszer-egyszer........mindenesetre elég igazságtalan vagyok másokkal szemben, végtére is mi mosolyognivaló van azon, hogy eltörött a kezed, kirúgtak a munkahelyedről,
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Absque pugna non est victoria

Küzdelem nélkül nincs győzelem. Aki beszélt velem az elmúlt egy hónapban, az többnyire értesült már arról, mivel küzdök jelenleg oly hevesen. Sőt most, hogy belegondolok, tulajdonképpen egyik sebesen képernyőre vetett firkálmányom aljára is bezsúfoltam röpke egy mondatban. A némettel hadakozom, mert ha győzök-és pedig én nem szoktam veszíteni, kivéve a már felsorolt esetekben- akkor a jövő évem viszonylag nyugis lesz. Megpróbálkozom megcsinálni mindent, amihez a Deutschnak csak köze van, na de persze csak közép szintű agyamhoz mérten középszinten. A nyelvvizsgából még vissza van az írásbeli, a szóbelim az megvan, tegnap tudtam meg...Nem, nem tettem ki határtalan örömömben facebookra. Igazából határtalan örömöm sem volt, mert apa mondta el egy kiadós szidás levezetése képpen, idézem: "ja, és egyébként megvan a nyelvvizsgád..." Na mindegy... Ami a további szabadidőmet illeti, igazán nem kell miattam aggódni, hogy esetleg megesz az unalom, mert még meg kéne írnom az édes-kese
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Működési terv

Az életem király. Van ösztöndíjam, egy zöld albérletem, amit én fizetek, és ahonnan reggelente az egész Kőszegi-hegység látszik, és a naplemente is, van egy galambszaros erkélye, de az attól még egy erkély, és egy időre az enyém, és a lakásom tiszta, legfeljebb a kukát kellene kivinnem, mert túl kicsit vásároltam, és mindig előbb telik be, mint hogy kiélvezhetném az üres kuka látványát, viszont ugye illik a búzafű-zöld falamhoz. Az ágyam puha és a takaróhuzatom olyan csíkos, amilyenje a svédeknek és a Szombathelyhez hasonlóan hideg helyen élő embereknek illik hogy legyen, tehát vékony kék és fehér. A konyhaszekrényemben egy bontatlan és egy bontott Amaretti, és jut hely más édességeknek is, sőt valószínűleg pénzem is lesz, hogy pótoljam, ha elfogyott. Van egy laptopom teleragasztva olyan matricákkal, amik csak a műanyagot fedik, az érdeklődési köreimet nem, viszont megbékéltem vele, hogy nem itt fejezzem ki önmagam. A nyáron azt hittem, hogy tönkre fog menni, de nem, én annyira szere
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább