Ugrás a fő tartalomra

este van.

Néha csak sírni szeretnék. Ülni a sarokban, háttal a falnak, a lábamat felhúzva, egyedül. Olyan kicsinek érzem magam. 165 centi, de az néha kétszáz, néha csak hatvan. Amikor így összegömbölyödök, olyan vagyok, mint egy kismacska. Olyan rossz a sarokban egyedül. De sírni csak egyedül tudok. Várok. Hogy mindenki elmenjen végre és magam maradjak. A zajos család elvonul a tévé elé és együtt nevetnek a bénázó énekespalántákon, mintha órákkal ezelőtt nem látták volna, amit én csak hallani tudtam. De én nem felejtek olyan könnyen. Istenkém, miért ilyen nehéz nekem, ha nekik nem az? Legyen könnyű. Szűnjön meg a baj. Sírni akarok. A boldogságtól! Attól akarok sírni! Nem így... szánalmasan. Egyedül. Nem jó ez így. Összementem, félek. Megborzongok a hidegtől.
Hívásom volt. Fújtatott, fulladt. De azért csak felhívott. Örülök, hogy hívott, mert én túl gyáva voltam, hogy megtegyem. Azt mondta, holnap is hív majd, mert most már fáradt. Késő is van. De jól érzi magát. Na persze. Elment az orvoshoz. Hihetetlen. De már késő.... azt mondták, már késő. Ilyenek vagyunk. Addig húzzuk, amíg lehet. Én is ezt tettem volna. Azt hiszem. Remélem, hogy soha nem kerülök abba a helyzetbe, hogy választanom kelljen, mert biztosan piszok rossz érzés.
Amikor legutóbb meglátogattam, már káromkodott, mint a kocsis. Németként látta meg a napvilágot, és most fájdalmában mégis a magyar istent átkozza. Meg az életet. És a balsorsot. Van ilyen? Hiszen soha nem is hitt benne. Most már hisz benne. Hogy nem létezik. És ezért nagyon utálja.
Azt álmodtam, hogy az út szélén állok és fázok. Kevés rajtam a ruha, de nagyon mennék, és nem tudok, mert nem jön senki, aki tovább vinne. És én is csak kesergek, hogy miért hoztak ebbe a helyzetbe, mert nekem mennem kell és dolgom van, és engedjenek utamra, de senki nem jön, csak a szél. Azt mondják, beszélek álmomban.
Melegben ébredtem, több rétegnyi takaró alatt és pizsama nélkül. Azóta, hogy hálózsákban aludtam, nem tudok ruhában elaludni. Zavar.
Kérlek ne segítsetek, úgyis elüldözöm azt, aki értem jön.
Nem sírtam. Ezek csak ostoba betűk. Egy ostoba fejből.

Summertime and the livin' is easy......but it's end tonight.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A háznak emberi érzései vannak.

Ahogy ülök a kádban térdtől kilógó lábakkal és nézem a nulladik órát a mosógép tetején heverő laptopról, egy másik fürdőszoba sírni kezd. Kinyúlok és leállítom a filmet, de csak másodikra megy. Olyan nagyon hallani akarom, hogy mi történik, mert ismeretlen érzéseket vélek felfedezni ebben a házban, amiről az első nyelvvizsga óta kötelezően azt kellene gondolnom, hogy idegen és egymással nem határos. Tényleg szipog valaki, aztán tölt egy pohár vizet, köhög, iszik és megszűnik az érzékelhető jelenlét. Tegnap elromlott a belépetőrendszer, a héten sokadszorra, és kilenc után csekély reménnyel ácsorogtam a bejárat előtt, mert a ház ilyenkor alszik, aztán valaki mégis meglátott a torz üveg mögül. Kérdezte, hogy miért nem engedtem be magam, én meg a valóság számára elemezhető részével magyaráztam a kulcstalanságot, szóval hogy elvesztette a család, pedig nyilván nem, kérdezte, hogy miért nem kérem el a szomszédaimtól, ide is egy alternatív-valóságosat válaszoltam, éspedig azt, hogy mindkettő...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Működési terv

Az életem király. Van ösztöndíjam, egy zöld albérletem, amit én fizetek, és ahonnan reggelente az egész Kőszegi-hegység látszik, és a naplemente is, van egy galambszaros erkélye, de az attól még egy erkély, és egy időre az enyém, és a lakásom tiszta, legfeljebb a kukát kellene kivinnem, mert túl kicsit vásároltam, és mindig előbb telik be, mint hogy kiélvezhetném az üres kuka látványát, viszont ugye illik a búzafű-zöld falamhoz. Az ágyam puha és a takaróhuzatom olyan csíkos, amilyenje a svédeknek és a Szombathelyhez hasonlóan hideg helyen élő embereknek illik hogy legyen, tehát vékony kék és fehér. A konyhaszekrényemben egy bontatlan és egy bontott Amaretti, és jut hely más édességeknek is, sőt valószínűleg pénzem is lesz, hogy pótoljam, ha elfogyott. Van egy laptopom teleragasztva olyan matricákkal, amik csak a műanyagot fedik, az érdeklődési köreimet nem, viszont megbékéltem vele, hogy nem itt fejezzem ki önmagam. A nyáron azt hittem, hogy tönkre fog menni, de nem, én annyira szere...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Veni vidi vici-mára csak ennyi telt:)

Remélem mindenki tudja, mit jelent a cím. Aki nem, az üsse be a gugliba! Erre nem akarok több szót vesztegetni. Emberek, gyerünk, már 797 látogatónál tartok, ami igen szép eredmény, pláne egy ilyen egyébként teljesen lényegtelen marhaságokat írogató tizenévestől, mint én. A szerénységem gátol csak meg benne, hogy megkérdezzem, miért. Úgyhogy nem is kérdezem. Mindegy. Te dolgod , mondaná az én bölcs és szintén tizenéves húgom. Azon gondolkodtam, mit is csináljak délután, mert nincs infofakt....gyakorlatilag semmit sem csinálok. teszek ide egy videót, hátha te is unatkozol:)
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább