este van.

Néha csak sírni szeretnék. Ülni a sarokban, háttal a falnak, a lábamat felhúzva, egyedül. Olyan kicsinek érzem magam. 165 centi, de az néha kétszáz, néha csak hatvan. Amikor így összegömbölyödök, olyan vagyok, mint egy kismacska. Olyan rossz a sarokban egyedül. De sírni csak egyedül tudok. Várok. Hogy mindenki elmenjen végre és magam maradjak. A zajos család elvonul a tévé elé és együtt nevetnek a bénázó énekespalántákon, mintha órákkal ezelőtt nem látták volna, amit én csak hallani tudtam. De én nem felejtek olyan könnyen. Istenkém, miért ilyen nehéz nekem, ha nekik nem az? Legyen könnyű. Szűnjön meg a baj. Sírni akarok. A boldogságtól! Attól akarok sírni! Nem így... szánalmasan. Egyedül. Nem jó ez így. Összementem, félek. Megborzongok a hidegtől.

Hívásom volt. Fújtatott, fulladt. De azért csak felhívott. Örülök, hogy hívott, mert én túl gyáva voltam, hogy megtegyem. Azt mondta, holnap is hív majd, mert most már fáradt. Késő is van. De jól érzi magát. Na persze. Elment az orvoshoz. Hihetetlen. De már késő.... azt mondták, már késő. Ilyenek vagyunk. Addig húzzuk, amíg lehet. Én is ezt tettem volna. Azt hiszem. Remélem, hogy soha nem kerülök abba a helyzetbe, hogy választanom kelljen, mert biztosan piszok rossz érzés.

Amikor legutóbb meglátogattam, már káromkodott, mint a kocsis. Németként látta meg a napvilágot, és most fájdalmában mégis a magyar istent átkozza. Meg az életet. És a balsorsot. Van ilyen? Hiszen soha nem is hitt benne. Most már hisz benne. Hogy nem létezik. És ezért nagyon utálja.

Azt álmodtam, hogy az út szélén állok és fázok. Kevés rajtam a ruha, de nagyon mennék, és nem tudok, mert nem jön senki, aki tovább vinne. És én is csak kesergek, hogy miért hoztak ebbe a helyzetbe, mert nekem mennem kell és dolgom van, és engedjenek utamra, de senki nem jön, csak a szél. Azt mondják, beszélek álmomban.

Melegben ébredtem, több rétegnyi takaró alatt és pizsama nélkül. Azóta, hogy hálózsákban aludtam, nem tudok ruhában elaludni. Zavar.

Kérlek ne segítsetek, úgyis elüldözöm azt, aki értem jön.

Nem sírtam. Ezek csak ostoba betűk. Egy ostoba fejből.

Summertime and the livin' is easy......but it's end tonight.