...ami persze nem igaz, mert anya tejbedarája híg, mint a tehénszar. Na szóval, kérem szépen, tisztelt közönség, barátaim és ismerőseim, de mindenekelőtt mélyen tisztelt családom, ti apró, de tökéletes közösség, szeretném megköszönni, hogy támogattatok minket a siker felé vezető rögös úton... oké, igazatok van, befejeztem. Egyébként meg vicc volt. Csak el akartam valahogy kezdeni azt a hosszú maszlagot, ami ezután következik. Csütörtökön a városi Útkeresők-Útvesztők versenyen voltunk az osztállyal, ami így utólag belegondolva nem érte meg a fáradozásainkat, de jó móka volt. Több pénzt költöttünk el az előkészületekre, mint amennyit a végén nyertünk. Mert hát harmadikak lettünk, és nem írtunk bioszdogát. Persze ebből a mondatból nekem a második fele többet jelent, tekintve hogy egész csütörtök délután a bioszt tanultam, kékre-zöldre ültem a seggem a tóparti szerencsehozó/tanulós/üldögélős/szomorkodós fámon, aztán amikor hazaértem, beléptem facebookra, hogy megnézzem, hányadik helyen végeztünk, és a helyezés mellet az is kiderült, hogy lezsírozta az osztály, hogy átteszik a dolgozatot hétfőre. Mondhatom, repestem az örömtől. Ha esetleg szokásomhoz híven messze elkerülöm a facebookot, akkor este tízig tanulhattam volna, tekintve, hogy év eleje óta még csak ki sem nyitottam a tankönyvet(egyébként mindig füzetből tanulok....).
Aztán jött a pééééntek... Na gyerekek, pénteken bizony nem sok időm volt unatkozni. Kezdjük ott, hogy október 6-i megemlékezés volt, úgyhogy a második órában mentünk alágyújtani az ünnepségnek(=teamécsest vittünk egy-egy osztályba. Nem is gyulladt meg semmi....). A második és harmadik óra között kiállításmegnyitó volt, ami Gott sei dank átnyúlt a harmadik órába is, nehogy unalmas legyen az élet. Ja, és egyhangú. Suli után informatika korrepetálás programozásból, mert az órák feléről lemaradtam. Na akkor megtalt a fejem integer-ekkel és readlnekkel. Aztán a húgomék ismerkedési estjéig volt cirka három órám, szerencsére nem egyedül. Na de képeket majd később! Flickr vagy facebook, még nem tudom. Mindenesetre valószínűleg szeptember elseje óta ennyit még nem nevettem, mint akkor délután. Az ismerkedési est nekem, majdhogynem kívülállónak nagyon tetszett, sokkal jobban sikerült, mint a mi évfolyamunké....volt ott minden. Beetetés, leetetés, cipőfűzőből kötélcsomózás, ropitranszport, ja és végül a Barna Medve is előkerült a.....barlangjából? Az f osztály nyert, de alig egy ponttal a bések előtt, szóval maradjunk annyiban, hogy holtverseny. Mindkettő osztály szuper(naná, hiszen Batthyány-s...), megérdemlik a sulitagságot. Amijük még nincs.... na de jön még kutyára dér...azaz ismerkedési estre gólyabál:) A buli az nem volt se jobb, se rosszabb, mint a tavaji, legfeljebb talán abban, hogy idén nem hallgattam a húgomra a ruhaválasztás terén, mert amit tavaj sikerült magamra öltenem, az maga volt a borzalom és a rettenet. Valahol a nyugdíjasotthonból szabadult holdkóros és a pizsimániás gengszter közötti színvonal lehetett... azt nem vállalnám be még bolondballagásra sem. De egyébként az, hogy nem volt jobb, mint a tavaji, nem azt jelenti, hogy rossz volt, sőt...! Iszonyú jó volt, ha szabad ilyen egymással ellentmondó szavakkal leírnom... inkább nem csináltam róla képeket, mert ha csak azt vesszük alapul, hogy én hogy nézek ki egy 12 perces futás után, és hogy mennyire imádom, ha ilyenkor lencsevégre kapnak, akkor képzelem, milyen lett volna, ha előkapom a kis Canont a Highway to hell kellős közepén... Nagyon hiányzott már egy kis szórakozás, meg már olyan régen táncoltam, hogy nem is emlékszem, mikor volt utoljára. Már csak egy dolog hiányzott, de az sem olyan, amire ép ésszel számíthatok, úgyhogy valójában csalódni nem csalódtam, inkább csak újra igaza volt a gonosz hangnak a fejemben, ami az ilyen mondatokat suttogja: Te úgysem...! Ő úgysem...! Már megint nem...! Te soha....! Miért pont te...?! Ki vagy te egyáltalán? Hogy képzelhetted...? Gondolom van, akinek ismerős. Most sem volt ez másként. Csak most a "körítés" volt jó... DE még ez sem akadályozhatta meg azt, hogy jól érezzem magam. Ugyan hazafelé a szüleink úgy kiabáltak, ahogy a torkukon kifért(mondjuk ordíthattak, mert a 3 órányi tánczene után még a közvetlen atomtámadást is előbb megláttuk volna, mint hogy a fülünkig eljut...), mert nem vettünk fel dzsekit kifelé jövet, de aztán mire a falu határába értünk, már nevettünk az egészen és hallgattuk a húgom élménybeszámolóját arról az estéről, ami számára a gimis lét első állomását jelenti:)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése