Ugrás a fő tartalomra

Szokások és leszokások

Ez most egy aktív leszokóidőszak nálam. Aktívan nem gondolok valamire, aktívan nem gondolok valakire és megpróbálom mindezt a rengeteg energiát, amivel aktívan NEM csinálok valamit, valami egészen másba fektetni. Szeretnék valami őrült dolgot tenni. Amivel aztán egy varázsütésre üres lesz a fejem és friss és kész valami újra. Na. Akkor most  folytatom az aktív fejbőlkiverést.
Energialevezetésként ma megint rajzoltam. Egy jót és egy rosszat, ahogy az lenni szokott. Mint ahogy az is megszokott, hogy ennyi kihagyás után általában egészen jól megy a rajz. Még csak nem is remegett a kezem.

Ha, ma kaptam jó új zenét, fene gondolta volna, hogy tetszeni fog, de ez jó:D
Hétfőn kirándulni mentünk, bár én ezt inkább katasztrófaturizmusnak hívnám, mert bejártuk Devecsert, meg ott mindenfélét, meg a vörösiszaptározót és elég megdöbbentő méretű a hely. Megnéztük Google Earthön, és a nagy az nem is kifejezés.
Voltunk még hegyen, völgyön, dombon, "átvágtunk a mezőn", szedtünk követ a fűben és ástunk egy bányában az isten háta mögött, és bár úgy tűnt, az eseményt a meteorológusok szövetsége nem támogatja, a jó öreg nap megszánt minket.
Ebédre lenyomtam egy fél csirkét, azt értsd úgy, hogy tényleg egy bazinagy csirke volt amit előttem vágtak ketté és csöpögött a zsírtól. Gumi- és fogkrémíze volt. Tesco gazdaságos, nesze neked.
Fotóztunk a fűben, ettünk napon olvasztott csokit, hogy pótoljuk az ebédet, meg jónapotot köszöntünk egy csapat franciának, akikkel egy kráterben találkoztunk Kukutyinban, ami Istenhátamögött megyében található. Amúgy valahol Ajka környékén:)
Afrikai dobokat hallgattam és Gershwint, aztán Radial Facet, ami szintén új:) Nem unatkozom a nyáron, nem úgy, mint tavaly. Idén minden ezerszer jobb. És még egyetlen kötelezőt sem olvastam el a kilencből(!).
Na most elmegyek és elteszem magam holnapra.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A háznak emberi érzései vannak.

Ahogy ülök a kádban térdtől kilógó lábakkal és nézem a nulladik órát a mosógép tetején heverő laptopról, egy másik fürdőszoba sírni kezd. Kinyúlok és leállítom a filmet, de csak másodikra megy. Olyan nagyon hallani akarom, hogy mi történik, mert ismeretlen érzéseket vélek felfedezni ebben a házban, amiről az első nyelvvizsga óta kötelezően azt kellene gondolnom, hogy idegen és egymással nem határos. Tényleg szipog valaki, aztán tölt egy pohár vizet, köhög, iszik és megszűnik az érzékelhető jelenlét. Tegnap elromlott a belépetőrendszer, a héten sokadszorra, és kilenc után csekély reménnyel ácsorogtam a bejárat előtt, mert a ház ilyenkor alszik, aztán valaki mégis meglátott a torz üveg mögül. Kérdezte, hogy miért nem engedtem be magam, én meg a valóság számára elemezhető részével magyaráztam a kulcstalanságot, szóval hogy elvesztette a család, pedig nyilván nem, kérdezte, hogy miért nem kérem el a szomszédaimtól, ide is egy alternatív-valóságosat válaszoltam, éspedig azt, hogy mindkettő...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Működési terv

Az életem király. Van ösztöndíjam, egy zöld albérletem, amit én fizetek, és ahonnan reggelente az egész Kőszegi-hegység látszik, és a naplemente is, van egy galambszaros erkélye, de az attól még egy erkély, és egy időre az enyém, és a lakásom tiszta, legfeljebb a kukát kellene kivinnem, mert túl kicsit vásároltam, és mindig előbb telik be, mint hogy kiélvezhetném az üres kuka látványát, viszont ugye illik a búzafű-zöld falamhoz. Az ágyam puha és a takaróhuzatom olyan csíkos, amilyenje a svédeknek és a Szombathelyhez hasonlóan hideg helyen élő embereknek illik hogy legyen, tehát vékony kék és fehér. A konyhaszekrényemben egy bontatlan és egy bontott Amaretti, és jut hely más édességeknek is, sőt valószínűleg pénzem is lesz, hogy pótoljam, ha elfogyott. Van egy laptopom teleragasztva olyan matricákkal, amik csak a műanyagot fedik, az érdeklődési köreimet nem, viszont megbékéltem vele, hogy nem itt fejezzem ki önmagam. A nyáron azt hittem, hogy tönkre fog menni, de nem, én annyira szere...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Estimese

A baj az, hogy a szél mindig fúj. Tegnap is fújt. Fújt engem, őt és őt is, a fákat és a vizet és a hajamat és én ezt nem szeretem. Minden körülötte forog. A levegő is. Mondjuk nincs is más választása. Erőszakos és kíváncsi. Látod, már megint itt van és a szoknyám alatt kutat. Kizártak az erkélyre. Egyszál semmiben. Megértem őket: én sem hagynám, hogy más tartsa a gyertyát. Így viszont engem cirógat a szeptemberi szél szörnyű, hűvös ujjaival. Undorító. Mintha egy láthatatlan szatír ujjai járnának pucér végtagjaimon. Hess, el innen, keresetlen esti látogató! Lemászok. Már rég elfelejtették, hogy én is itt vagyok. Nem ácsorgok az erkélyen; lemásztam. Le én, mint a szélvész. Mint a gondolat. A főtérre megyek, beülök a kedvenc kávézómba, és a szoknya alatt csak önmagamat lelni, semmi mást. Fizetnem nem kell, ez az én asztalom, az én pincérem, az én számlám. Egyszer talán majd kiváltom magam az évszázadok óta halmozódó kávéscsészékből. Ha lesznek unokáim, főznek nekem kávét és tologatják...
1 megjegyzés
Olvasok tovább