egy puzsér, egy néger és egy közepesen jó gondolat

Puzsér az olimpia után megszokottan nyájas videókkal hozakodott elő a felesleges munka és a tisztelet-témákban, habár illene őket belinkelni, hogy világos legyen, mi indított szómenésre, pláne ilyen hatalmas késéssel.

Van egy elég világosan körülírt, meglehetősen down to earth látásmódja a világról, amibe nem fér bele az, hogy sportolók bizonyos sportágakban fizetett és életvitelszerű munkát folytassanak. Hadd ne nézzem meg újra, remélem még jól emlékszem a mondanivalójára. Talán HosszúKatinkával hozakodott elő, meg a túlhájpoltságával, amit amúgy nem is biztos, hogy csak a sportteljesítménye, inkább a kitartása és az élethez való igen különleges hozzáállása indokol. Szóval puzsérnak vannak ötletei arról, hogy mi lehetne fizetett munka, hogy mit kellene támogatni, mire adjunk pénzt a hipermisztifikált ’adófizetők pénzéből’, és hogy azoknak mely feltételeknek kellene megfelelniük.

szeresd a munkádat. legyen a munkád a hobbid. a szerelmed.

aha.

vagy ne.

Legyen csak gyorsúszás és műkorcsolya, mert az látványos és szép. Meg box, de ne nagyon átsütve, esetleg magasugrás, tök jó gifeket találtam tegnap is.

Aztán…számolgassunk. Milyen csendesek ezek a kőművesek mostanság. Dolgoznak ezek rendesen? Sehol egy összedőlt fal, sem Kelemenné, az az égetnivaló… Legyen tánc.

Micsoda unalmas világ lenne ez, ha a közösből nem jutna arra, ami még ha nem is nagy tömegek megmozgatója, de annak a koszos kis Usainnak akkora marha nagy örömet okoz. Nem fér el rajtunk? Szerintem tökre tudnánk cipelni, ha KimK hátsója nem foglalná el a négyesülés legalább kétharmadát a buszon. Majd jön az utánfutón a többi zséosztályos 4Dfilterrel együtt.

Abszolúte el tudom képzelni, hogy azon emberek ’hasznosnak’ tartott, mondjuk hívjuk termelőmunkának, szóval a hasznos emberek termelőmunkájából, mint tudjuk, mindig keletkezik felesleg. Ez hasonlít ahhoz, amit a pénzedből szórakozásra szórsz el, nem? Ha abból a megtermelt zsák répából adunk annak, aki nem pont répát, hanem kombájnokat termel, az biznisz. Nem lehet tisztán levezetni, hogy mit miért adsz, veszel, kapsz, teszel, mert ha le lehetne, egy gigászi matematikai egyenlettel megtömve mindenki zsidóskodhatna a szeretetével is, úgy mint; *gyerekhangon, lehetőleg kislányén* anyutól ma két szelet csokit kaptam, ezért amikor este leoltja a villanyt, nem sírom vissza kétszer, hanem csak egyszer. És ha holnap apu hazaér a munkából, nem szeretheti meg anyut, mert nem vitte ki a szemetet.

Tök jól hangzana egy ilyen ezerrel kattogós beszélgetés érett felnőttek szájából is. Például én. Ha már. Hogy becsülöm meg a grafikám árát? Egyszerű. Beütöm a gigászi képletembe a tanulásra felhasznált időt, azt megszorzom a grafikára szánt idővel, elosztom az állam által támogatott ösztöndíjam féléves összegével, aztán aki kérdezi, azt elhajtom a fenébe.

Imádom a szívességeket, mert megolajozzák a répák, kombájnok és gyeptéglák által működtetett piacot, és hagynak répát a hosszútávfutónak, hagynak répát a színésznek, hagynak répát a műkritikusnak, a politikusnak, a rendőrnek, a tanárnak, a szakácsnak, a youtube vloggernek, és még marad is.

Sok átlagosként is végződhetett volna-élet kaphat répát a közösből, és nem az fogja eldönteni, hogy ki kapja a répát, aki kiásta, hanem a nyulak együttesen. Olyasmi ez, mint egy kollektív lelkifurdalás, ami non-stop törleszt olyan eldöntetlen kérdésekért, mint az eutanázia, a génmódosítás és az időseket megillető tisztelet.

Jó ez?