Ugrás a fő tartalomra

Ma a hátamon lebegtem

Először csak félve, egészen kicsit.

Izmaim és idegeim pattanásig feszülve, még a nyakam sem lett nedves. Nyújtogattam fáradt tagjaim és néztem a zavaros víztömeget valami ismeretlen szörnyeteg után kutatva talán. Nem jött elő, Lábikrám csak a másik lábikrám simogatta. A lélegzetem halk, ám ahogy egyre mélyebbre kerül a mellkasom, a levegő már sóhajtásként távozik tüdőmből és én minden sóhajjal könnyebbnek vélem a testem. Alacsony a víz, félelem duzzasztja képzeletemben sötét áradattá, bár a homokot még bőven elérem. Tágra nyílt szemmel merítkezem újra és újra, centinként magamra húzva a hűvös takarót és közben egyenletes levegővételeim tartanak a helyemen csupán. Védtelen, meztelen hátam nyújtom merészen, de lassan a sötétségnek. Hiszek neki, amikor azt suttogja, elkap majd. Kezeim sután simítják a vékony vonalat, ami az ég és közte élesen vágódik a térbe, soha nem engedi, hogy elfelejtsem, ki a barát és ki az ellenség.

Egy nagy sóhaj otthont cserél, de a testem még enyém, görcsös ragaszkodásom a vezérléshez merev részeimet magamhoz láncolják és húzzák önmagukat, bár hagynám, és húzná szét a lebegés. Még érzem a súlyom, gondolataimét és létemét, hús és csont és vér, mégsem eresztem. Dobál kissé az áramlat, de szelíden. Nem bánt, hát engedem, hogy hátára vegye hátamat, hasamat, fejemet, lábam még egy utolsót dobbant a homokos mélyben, mielőtt bizalmába fogadja önmagát. Horizonttá válok, kis pont, alattam én, fölöttem ég, cirógat mindenhol, körbenyal, letisztogat, melenget, és én csak bámulok, nem verdesek már.

Hát így lebegtem én.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Non muri, sed viri sunt praesidium oppidorum.

Nem a falak, a férfiak védik a várost.  Ez is latin, mint már megszokhattátok. De nem kell aggódni, annak, amit írok, nem sok köze lesz a hímekhez, ahogy nekem sem. Mármint nem vagyok homoszexuális, hogy finoman fogalmazzak. Csak egyszerűen....hosszú. Túl egyszerű és bonyolult egyben. Szóval azért pont ezt az idézetet választottam, mert régebben, amikor átkozottul jó kedvem volt, és éppen a suliból mentem a parasztelosztóba, csupa egykedvű és/vagy mogorva alakok jöttek velem szemben. Ez engem úgy elkedvetlenített, hogy szívesen megmondtam volna egy-két pacáknak, hogy húzza már szét a lepénylesőjét, mert elsötétedik az ég attól a búval festett ábrázatától. De aztán lassacskán rájöttem, hogy én sem vagyok egy smiley-miley, és számtalan nap perc telik el úgy, hogy nem mosolygok. De azért megpróbálom! Időnként....Néha.....Egyszer-egyszer........mindenesetre elég igazságtalan vagyok másokkal szemben, végtére is mi mosolyognivaló van azon, hogy eltörött a kezed, kirúgtak a munkahelyedről,
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Absque pugna non est victoria

Küzdelem nélkül nincs győzelem. Aki beszélt velem az elmúlt egy hónapban, az többnyire értesült már arról, mivel küzdök jelenleg oly hevesen. Sőt most, hogy belegondolok, tulajdonképpen egyik sebesen képernyőre vetett firkálmányom aljára is bezsúfoltam röpke egy mondatban. A némettel hadakozom, mert ha győzök-és pedig én nem szoktam veszíteni, kivéve a már felsorolt esetekben- akkor a jövő évem viszonylag nyugis lesz. Megpróbálkozom megcsinálni mindent, amihez a Deutschnak csak köze van, na de persze csak közép szintű agyamhoz mérten középszinten. A nyelvvizsgából még vissza van az írásbeli, a szóbelim az megvan, tegnap tudtam meg...Nem, nem tettem ki határtalan örömömben facebookra. Igazából határtalan örömöm sem volt, mert apa mondta el egy kiadós szidás levezetése képpen, idézem: "ja, és egyébként megvan a nyelvvizsgád..." Na mindegy... Ami a további szabadidőmet illeti, igazán nem kell miattam aggódni, hogy esetleg megesz az unalom, mert még meg kéne írnom az édes-kese
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Működési terv

Az életem király. Van ösztöndíjam, egy zöld albérletem, amit én fizetek, és ahonnan reggelente az egész Kőszegi-hegység látszik, és a naplemente is, van egy galambszaros erkélye, de az attól még egy erkély, és egy időre az enyém, és a lakásom tiszta, legfeljebb a kukát kellene kivinnem, mert túl kicsit vásároltam, és mindig előbb telik be, mint hogy kiélvezhetném az üres kuka látványát, viszont ugye illik a búzafű-zöld falamhoz. Az ágyam puha és a takaróhuzatom olyan csíkos, amilyenje a svédeknek és a Szombathelyhez hasonlóan hideg helyen élő embereknek illik hogy legyen, tehát vékony kék és fehér. A konyhaszekrényemben egy bontatlan és egy bontott Amaretti, és jut hely más édességeknek is, sőt valószínűleg pénzem is lesz, hogy pótoljam, ha elfogyott. Van egy laptopom teleragasztva olyan matricákkal, amik csak a műanyagot fedik, az érdeklődési köreimet nem, viszont megbékéltem vele, hogy nem itt fejezzem ki önmagam. A nyáron azt hittem, hogy tönkre fog menni, de nem, én annyira szere
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább