o mio babbino...

csüccs.
leül, füzetet elő.
pipa, pipa, kihúz, kacag, szemöldököt ráncol, pipa, pipa, sóhaj.
na mi van, mire vársz?
azt hiszed, most majd felnéz és elmondja, min ráncolta a szemöldökét és miért kacagott az elébb?
na arra aztán várhatsz.
hiszen nem is lát.
azt sem tudja, hogy létezel.
sőt, van egy olyan érzésem, hogy abban sem biztos, ő maga létezik-e egyáltalán.
most elégedett, kicsi pocija tele, angol házi kész, fogalmazás megírva.
azaz...felkapja a fejét és papírt vesz elő.
zavartan rágcsálja a ceruza végét, aztán helyes kis macskakaparással - amit minden valószínűség szerint még érettségi előtt takaros gyöngybetűkké szelídít majd - felírja az első szót.
Kedves...
Megrázza a fejét és a háta mögé hajítja a lapot. Felnéz. Észrevesz. Vidáman int a bozóttal, ami a buksiját fedi már vagy...háromnegyed éve. Előtte sem volt kopár pusztaság, na de ez valami jobb.
A Sleep Party People videójában felfedeztem egy szőnyeget! Nekünk is éppen olyanunk van-mondja csillogó szemekkel, mint akihez kétszer jött a húsvéti nyúl.
Az nem egy vidám darab, minek nézel ilyesmiket, te kis buta? Hát magadnak vagy ellensége? Minden bizonnyal így van.

Illatozik minden. Nekem is más illatom van. Nem tudom meghatározni, de úgy döntöttem, tetszik. A levegőnek megváltozott az illata. Azelőtt nedves, kövér, háton csúszó, fetrengő gilisztákat ígérő szag kísért reggelente, meg esőt, ami már nem is esett, inkább mintha a világom egy nagy vízesés permetét kapta volna maga fölé, csak hogy a kis asztmás örüljön. Elismerem, hogy életadó zápor és társai, de minden egyes reggel hányingerem volt tőle, amíg szuttyogott.

Na de ez...! Ez már tavasz. Lehet, hogy te még nem látod, kedves barátom, de én érzem! Amikor azt a maszatos szürke eget nézem, lelki szemeimmel én már a napocskát látom. Így van ez, ha az ember sokat képzelődik. Kínos. Is lehetne akár. Milyen kár, hogy ennyire élvezem.

Valami továbbra is hiányzik, de nem sietek, tekintve hogy a tizennyolc nem is ok a sietségre.

Nézegetem magam a tükörben-igen, nézegetem, ne nézz már madárnak, nőből vagyok én is- és rájövök, hogy az orromtól fél centire zöld a bőröm. Tavasz, mi? Zöldek a fák, meg zöld a Lili. Akrilfesték, emberek! Ez a titka, semmi más. Persze amióta befejeztem az önarcképem festegetését, már tudom, hogy az a zöld tényleg ott van. Sőt van ott még kék is, nevezetesen a szemem alatt és sárga, nagyjából a fülem tövén.

Azért még ellenőrzöm. Mondjuk most.

Kikapcs.