Leírtam magyarul is, leginkább azért, mert magyar vagyok és a gondolataim normál esetben magyarul jönnek
és jönnek
és jönnek
és még mindig jönnek...
De ezt így nehéz. Nehéz ugyanazt kétszer leírni. Mert a gondolataim úgy áradnak, mint a lefolyóból a kosz, ha a szerelő elszúrja.
Apa mondata indította el ezt az egészet. Hogy gondolkodjak és keressem a magyarázatot. Azt mondta, szerinte mostanában szétszórt vagyok, dekoncentrált(igen, ezt a szót használta), mindig máson jár az eszem és nem figyelek oda a rajzolásra. Azt mondta, ideje felébrednem.
És ez volt az a pont, amit álmomban szoktam időnként megtalálni. Amikor tudatosul bennem, hogy álmodom, hogy ez nem a valóság, hogy igazából nem is állok a szakadék szélén és hogy nem egy ork üldöz, mert álmodom. Egy finom és kényelmes helyen, tök egyedül, jó a zene is. És még meleg is van. Mert én fűtök.
De azért nem olyan jó, van hátránya is. Bárki készítette is ezt a burkot, egyszemélyesre tervezte. Nekem tervezte. És sajnos mivel én is csak úgy találtam, nem tudom, honnan keríthetnék Neked is egyet. Már ha szeretnéd. De szerintem ha nagyon szeretnéd, akkor te is kaphatsz. Csak nem tőlem. Mert az enyém így jó. Nem zavar senki és semmi, lepattanik rólam minden. Amit nem akarok beengedni, az nem jön be és ebben a kényelmes kis lyukban akár századszor is végiglapozgathatom az emlékeimet. Elmerenghetek, hogy mit akarok majd csinálni, ha kinyitom a szemem és felébredek. De egyelőre nem akarok felébredni... Ahhoz túl jó ez a hely.
Ha most kinyitnám, biztos, hogy nem tudnám túlélni a következő hónapokat. Ezt az elmúlt fél évet is csak azért tudtam túlélni, mert voltak céljaim, amik a buborékon kívül lebegtek, de most már nem látom a célt és félek, hogyha ennek vége akkor az szörnyű lesz. Amit nem akarok.
Önző vagyok és egyben önzetlen. Önző, mert nem jövök ki innen és nem osztom meg senkivel. Önzetlen, mert jobb ez így nektek, akik a burkon kívül vagytok és rám vártok. Tudom, hogy jobb, mert jártam már kint és nem volt jó az úgy. Nem biztos, hogy tudni akarjátok, amit én tudok. Nem biztos, hogy ki akartok engem innen szabadítani. Szerintem inkább alszom még egy kicsit. Nem akarom, hogy fájjon.
Még mindig nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki a jóistentől, de én boldog vagyok így a magam elhomályosult tekintetével és összkomfortos valóságában. Ami határozottam jobb, mint az 'igazigaz'.
De boldog vagyok. Ne akarjatok megmenteni, mert nincs honnan. Majd szólni fogok, ha a helyzet megváltozik. Azért köszönöm kérdésetek, jól érzem magam. Kitűnően érzem magam.
De most visszamentem aludni.
és jönnek
és jönnek
és még mindig jönnek...
De ezt így nehéz. Nehéz ugyanazt kétszer leírni. Mert a gondolataim úgy áradnak, mint a lefolyóból a kosz, ha a szerelő elszúrja.
Apa mondata indította el ezt az egészet. Hogy gondolkodjak és keressem a magyarázatot. Azt mondta, szerinte mostanában szétszórt vagyok, dekoncentrált(igen, ezt a szót használta), mindig máson jár az eszem és nem figyelek oda a rajzolásra. Azt mondta, ideje felébrednem.
És ez volt az a pont, amit álmomban szoktam időnként megtalálni. Amikor tudatosul bennem, hogy álmodom, hogy ez nem a valóság, hogy igazából nem is állok a szakadék szélén és hogy nem egy ork üldöz, mert álmodom. Egy finom és kényelmes helyen, tök egyedül, jó a zene is. És még meleg is van. Mert én fűtök.
De azért nem olyan jó, van hátránya is. Bárki készítette is ezt a burkot, egyszemélyesre tervezte. Nekem tervezte. És sajnos mivel én is csak úgy találtam, nem tudom, honnan keríthetnék Neked is egyet. Már ha szeretnéd. De szerintem ha nagyon szeretnéd, akkor te is kaphatsz. Csak nem tőlem. Mert az enyém így jó. Nem zavar senki és semmi, lepattanik rólam minden. Amit nem akarok beengedni, az nem jön be és ebben a kényelmes kis lyukban akár századszor is végiglapozgathatom az emlékeimet. Elmerenghetek, hogy mit akarok majd csinálni, ha kinyitom a szemem és felébredek. De egyelőre nem akarok felébredni... Ahhoz túl jó ez a hely.
Ha most kinyitnám, biztos, hogy nem tudnám túlélni a következő hónapokat. Ezt az elmúlt fél évet is csak azért tudtam túlélni, mert voltak céljaim, amik a buborékon kívül lebegtek, de most már nem látom a célt és félek, hogyha ennek vége akkor az szörnyű lesz. Amit nem akarok.
Önző vagyok és egyben önzetlen. Önző, mert nem jövök ki innen és nem osztom meg senkivel. Önzetlen, mert jobb ez így nektek, akik a burkon kívül vagytok és rám vártok. Tudom, hogy jobb, mert jártam már kint és nem volt jó az úgy. Nem biztos, hogy tudni akarjátok, amit én tudok. Nem biztos, hogy ki akartok engem innen szabadítani. Szerintem inkább alszom még egy kicsit. Nem akarom, hogy fájjon.
Még mindig nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki a jóistentől, de én boldog vagyok így a magam elhomályosult tekintetével és összkomfortos valóságában. Ami határozottam jobb, mint az 'igazigaz'.
De boldog vagyok. Ne akarjatok megmenteni, mert nincs honnan. Majd szólni fogok, ha a helyzet megváltozik. Azért köszönöm kérdésetek, jól érzem magam. Kitűnően érzem magam.
De most visszamentem aludni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése