Előszöris leszögezném, hogy nem kérek bronz emléktáblát azért, amit most mondani fogok. Egy egész hétig kibírtam(ezt most erősen és többszörösen idézőjelbe tenném) facebook nélkül. Nem túlzás azt állítani, hogy nem hiányzott. Ott volt nekem Merle és az ő Malevilje, többet tudtam pihenni, enni, aludni, fizikára tanulni(újabb megjegyzés: nem feleltem, úgyhogy majdnem hiába...) meg úgy egyáltalán jó volt, hogy nem lógtam ott egész nap. Mondjuk azt egyébként sem szoktam, lévén hogy a mobilom egy őskövület. Talán a Flinstone-családnak még új volt, de azért nekem megteszi. SMSt lehet vele küldeni, alkalomadtán még távirányítóként is egész jól funkcionál, habár vannak kisebb-nagyobb fogyatékosságai, úgy mint: nem lehet feltölteni, zenelejátszásra használhatatlan, érintőképernyőjét előbb érzékelem én, minthogy az érzékelne engem, időnként fura hangokat ad ki, de mindezek ellenére nem szeretnék olyan kütyüt, ami okosabb nálam.
Na, nem is tudom, honnan jutottam el az érintőképernyőig, mindenesetre azt akartam ezzel kifejezni, hogy a jövőben kevesebb időt fogok marhaságokkal eltölteni(na erre még később visszatérünk, valószínűleg heteken belül elfelejtem majd, hogy valaha is mondtam ilyet....). Na, máris megszegtem-kb. egy órája itt ülök és még csak annyit csináltam, hogy megírtam ezt a bejegyzést. És még ezt sem végig, hiszen arra nyilván rájöttél, hogy a könyvnek nem a közepére írják hatalmas betűkkel, hogy The End.
Másodsorban elmesélném a hatalmas élményeimet, amik a buszon napi rendszerességgel érnek. Hárman utazunk-apa, húg és én. Négyes ülés, egy hely szabad. Apa nagy méret, mindig mellette van a szabad hely, mert ha nem ül le senki, legalább ő ne érezze magát úgy, mint Némó az S-es akváriumban.
Ez a szabad hely olyan mértékű csáberőt és vonzást gyakorol embertársaink hátsó felére, hogy az elképesztő, azt hiszem utoljára a molycsapda feromonos lapocskája körül láttam ekkora lelkesedést. Mindenesetre amint eme szabad hely mások számára is elérhetővé válik, embertársaink sűrű teknősbéka alakzatából kiválik egy. A legbátrabb, az alfa. Trükkösen veszi a rá váró akadályt: táskát előre, két kézbe szorítva, akár egy páncéltörő, fenékkel pucsít, szájjal csücsörít, inkognitóját teljesen közönyös és fakón semmibe meredő tekintettel erősítve behátrál, egy óvatlan pillanatban maga alá simítja szvetterét, kabátkáját, felöltőjét, pulóverét-kinek hogy- és megtörténik, aminek meg kell történnie- leül. Helyet foglal. Köszönés? Á, kérlek, ugyan minek, a néninek/bácsinak ilyenre már nem futja. Azt se mondja, fapapucs. Jó reggelt. Ma tojást reggeliztem. Döglenek a nyulaink. Vagy mifene. Semmi. Abszolúte semmi.
De azt az elszántságot, amivel a kiszemelt helyet megközelíti; a homlokán gyöngyöző izzadtságot egyszerűen nem lehet nem figyelembe venni a helyzet megítélésekor.
Az összes gyanútlan vállalkozó akkurátusan seggel előre jön. Ez egy pluszpont-ellenségnek sose mutasd a hátad, kivételes bátorságra enged következtetni. Na nem mintha én egy ellenség-típus lennék, de ez a potenciális helyfoglalóra nézve semmit nem jelent. Ő ugyanis ezt nem tudhatja-újabb pluszpont: bátorság!
Ha tovább elemezném, bizony jócskán tele lennék proval és kontrával, persze végül és mindezek mellett tudom, hogy a meg nem nevezett egyének egyszerűen csak oltári nagy bunkók. Szóval a témát lezártam, csak meg szerettem volna osztani veletek, miféle társasággal is utazom én reggelente bádogba göngyölve...
Remélem benyomtátok az Introt, anélkül ez csak szöveg, azzal együtt szöveg egyenesen a fejemből.
Otthon béke és nyugalom, alatta feszültség van. Kaposváron rosszabb a helyzet. Mama nem akar orvoshoz menni. Még a háziorvoshoz sem, pedig akkor kaphatna erősebb fájdalomcsillapítót. De ő már elhatározta, hogy nem, és kitart a rossz döntése mellett. Anya vidám, még nevetett is, miközben elmesélte, mi van mamával, de azt már sikerült leszűrnöm, hogy a pókerarca csak leplezi és nem szünteti meg a gondokat. Amikből van elég.
A suli egészen rendben van. Tanulok. Ez jót tesz a tanulmányi átlagomnak. A szabadidőmnek kevésbé. Rajzolok, 12 órám van még mindig, ki is töltöm minden percét faktúrákkal és 4Bvel. Jól megy. Csak lassan. Abban a biztos tudatban vagyok, hogy van még időm, ez hátráltat. Viszont vannak céljaim is, amik előremozdítanak. Könnyebb, ha nem kell még azon is gondolkoznom, hogy miért csinálom, amit csinálok. A céltábla messze van, de látom, hogy ott virít a pálya végén, és már elég alaposan becéloztam, azt csak remélhetem, hogy nem vétem el a lövést. A céltáblámon ott az egész jövőm, elég részletesen megtervezve, ott van valaki, akit még nem szedtem le a céltábláról, mert a jelenléte megkönnyíti, hogy ne tévedjek el. Lehet, hogy badarság, de ha segít és másnak nem ártok vele, miért ne maradhatna? Eddig nem emelt panaszt ellene, nekem pedig könnyebb stabil talajtól célozni. Képes beszédem nyilván nem valami érthető, nem baj, ez már így marad. Nem kell mindenkinek mindent érteni.
Befejeztem, ennyi, megyek, elolvasom a Malevil utolsó 10 oldalát. Köszönöm, hogy végigolvastad.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése