Ugrás a fő tartalomra

jézusos kulcstartó

http://www.maszol.ro/uploads/files/userfiles/images/szines/2013/J%C3%BAnius/6/jezuskulcstarto.jpg
szentképekkel körülvéve hárman ülünk a négyfős kerekasztalnál. az egyik ilyen szentkép apám, aki a gőz fölött saját főztjét mártíromsággal telve fogyasztja. remeg az asztal, szegény olyan gyengécske utódja csak a kispadra állított tömörfa családi örökségnek. minden késcsapást magából kikelve fogad, és a lapja hol erre, hol arra görgeti a rajtafelejtett macskapöcsepaprikát. transzformátorház ez a mi asztalunk; ma apám sikertelen, erős karjai hasztalan gyűrögetik a bútorok szélét. nem működik a frissen beszerelhetetlen smárttévé, ez a hámsérülés fedi fel a bőre alatt rejtegetett lyukakat, és biztos benne, hogy őt ma nem érti senki.

nincs elég krumpli, basszameg, ezt mondja, aztán ül csak le, és persze nem felejti el jó erősen odacsapni a merőkanalat, ami kettőt cseng, és inkább nevet, mint sír, nem úgy, mint az anyám, aki annál inkább. loccsan a tejszín, mert nem elég az sem, nem elég a tejszín a krumpliban, sem a só. máskor mindig megkérdezi, amikor lecsúszott az első falat, hogy ugyan ehető-e az étel, jó puha lett-e az a hús, mert szerinte nagyon, de ma az is csak úgy vizesen, reszketve iramlik le a villáról, és sebesen törekedik elbújni a szájakban, hogy ne lássa a szörnyű krumplit, ami ugye kevés is meg ízetlen is. leszegi fejét a falat után a családfő, vállai megint pont úgy állnak, ahogy minden kétségbeesett dühöngése alatt, és szinte látom, ahogy a kitágult orrlyukakba ’tradicionális férfi vagyok’-feliratú levegőt tölt a védőangyala, hogy kisimítsa a kusza szálakat a homlokából. forognak a villák- ma önkiszolgálás van, mondja nekik az odacsapástól tapasztalt vezetővé avanzsált merőkanál, és megbűvölt kezeinkben sürgölődve egyensúlyozzák a narancsos szűzpecsenyét, ami végre szerepkonfúzió nélkül átadhatja magát a pecsenyeségnek.
https://artmargok.files.wordpress.com/2016/06/15669757734_f4e59103eb_b.jpg
nem megy a tévé-sutyorogja Szent Ernst a béna kürtőskalácsát lobogtatva a kifüggesztett palatáblának, de én csak leintem egy olyan ember helyreigazító pillantásával, aki már ezer karácsonyfaállítós veszekedés utáni csendes vasárnapi ebédet átélt már, és tudja, hogy a karácsonyfa-sikertelenség és a mai sikertelenség nem ugyanazon a szinten vannak a dráma-o-méteren. Kölcsey jobb szeme Aranyt szuggerálja, de Arany meg az erős pistát, úgyhogy Kölcsey végül csak úgy magában motyogva, mert a házi áldás és a mézeskalácsszív sem figyelnek, a meszelt falnak és az órának pletykálja el, hogy a művészúr egész héten ilyen, meg még ilyenebb is volt, és hogy ő maga, mármint Kölcsey természetesen, szóval hogy ő is volt már így, hogy a szar is le van szarva, és hogy a szép csúnya, a csúnya is csúnya és a smarttévé vezetékei sehogy sem állnak össze, az angol nyelvű használati utasításról nem is beszélve. előbbire bizalmasan, immáron arany teljes figyelmét élvezve hozzáteszi, hogy ezek az érzések szubjektívek, mert a sikert nem az adja, hogy leleplezik a szobrodat, persze az sem rossz, hanem a magadban somolygás azon, hogy ma valami világraszólót alkottál. aztán kissé körbelesve, hogy biztosan mindenki rá figyel, elhinti, hogy a smarttévé használati utasítása fent van a neten magyarul, mert látta, ahogy olvasom, de hagyjam, hogy a főnök bogozza ki a kibogoznivalót, mert nehéz ebben a világban igazán férfiasnak lenni.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Non muri, sed viri sunt praesidium oppidorum.

Nem a falak, a férfiak védik a várost.  Ez is latin, mint már megszokhattátok. De nem kell aggódni, annak, amit írok, nem sok köze lesz a hímekhez, ahogy nekem sem. Mármint nem vagyok homoszexuális, hogy finoman fogalmazzak. Csak egyszerűen....hosszú. Túl egyszerű és bonyolult egyben. Szóval azért pont ezt az idézetet választottam, mert régebben, amikor átkozottul jó kedvem volt, és éppen a suliból mentem a parasztelosztóba, csupa egykedvű és/vagy mogorva alakok jöttek velem szemben. Ez engem úgy elkedvetlenített, hogy szívesen megmondtam volna egy-két pacáknak, hogy húzza már szét a lepénylesőjét, mert elsötétedik az ég attól a búval festett ábrázatától. De aztán lassacskán rájöttem, hogy én sem vagyok egy smiley-miley, és számtalan nap perc telik el úgy, hogy nem mosolygok. De azért megpróbálom! Időnként....Néha.....Egyszer-egyszer........mindenesetre elég igazságtalan vagyok másokkal szemben, végtére is mi mosolyognivaló van azon, hogy eltörött a kezed, kirúgtak a munkahelyedről,
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Absque pugna non est victoria

Küzdelem nélkül nincs győzelem. Aki beszélt velem az elmúlt egy hónapban, az többnyire értesült már arról, mivel küzdök jelenleg oly hevesen. Sőt most, hogy belegondolok, tulajdonképpen egyik sebesen képernyőre vetett firkálmányom aljára is bezsúfoltam röpke egy mondatban. A némettel hadakozom, mert ha győzök-és pedig én nem szoktam veszíteni, kivéve a már felsorolt esetekben- akkor a jövő évem viszonylag nyugis lesz. Megpróbálkozom megcsinálni mindent, amihez a Deutschnak csak köze van, na de persze csak közép szintű agyamhoz mérten középszinten. A nyelvvizsgából még vissza van az írásbeli, a szóbelim az megvan, tegnap tudtam meg...Nem, nem tettem ki határtalan örömömben facebookra. Igazából határtalan örömöm sem volt, mert apa mondta el egy kiadós szidás levezetése képpen, idézem: "ja, és egyébként megvan a nyelvvizsgád..." Na mindegy... Ami a további szabadidőmet illeti, igazán nem kell miattam aggódni, hogy esetleg megesz az unalom, mert még meg kéne írnom az édes-kese
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Működési terv

Az életem király. Van ösztöndíjam, egy zöld albérletem, amit én fizetek, és ahonnan reggelente az egész Kőszegi-hegység látszik, és a naplemente is, van egy galambszaros erkélye, de az attól még egy erkély, és egy időre az enyém, és a lakásom tiszta, legfeljebb a kukát kellene kivinnem, mert túl kicsit vásároltam, és mindig előbb telik be, mint hogy kiélvezhetném az üres kuka látványát, viszont ugye illik a búzafű-zöld falamhoz. Az ágyam puha és a takaróhuzatom olyan csíkos, amilyenje a svédeknek és a Szombathelyhez hasonlóan hideg helyen élő embereknek illik hogy legyen, tehát vékony kék és fehér. A konyhaszekrényemben egy bontatlan és egy bontott Amaretti, és jut hely más édességeknek is, sőt valószínűleg pénzem is lesz, hogy pótoljam, ha elfogyott. Van egy laptopom teleragasztva olyan matricákkal, amik csak a műanyagot fedik, az érdeklődési köreimet nem, viszont megbékéltem vele, hogy nem itt fejezzem ki önmagam. A nyáron azt hittem, hogy tönkre fog menni, de nem, én annyira szere
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább