Ugrás a fő tartalomra

ez a világ a lehetséges világok legjobbika

Már nagyon régóta először úgy feküdtem le, hogy imádkoztam elalvás előtt. Nem igazán tudom, miért, csak egyszerűen kellett valami, hiányzott valami. Elmondtam a két kis halandzsát, amit soha nem szavanként, mindig inkább hangok és dallamok és üzenetek varázslatos keverékeként ismételtem a kellő időben, de legfőképpen akkor, ha rámjött a ’szükség’.
Azon gondolkodtam, miközben a varázsigét mondtam magamban, hogy vajon mi ez az egész. Hogy lehet, hogy egyébként meglehetősen passzív katolikusként most egyszeriben imádkozni támadt kedvem? Nem mondhatnám, hogy minden világos.
Nem is rólam van szó, azt hiszem. Én egy elég furcsa eset vagyok, viszont magamon keresztül tudok csak gondolkodni, és nekem mindig szükségem volt valamire, ami több, mint a kötelező, több, mint a hétköznapi és sokkal messzebb van mindentől, ami leírható, ám mégis közelebb mindenhez, ami mindennapi. Vajon ha ezt nem látom, akkor én is az elveszett részemet keresném a jehováknál? Mi van azokkal, akik elfelejtették, vagy akik nem hiszik el, hogy egyszer régen a szakrális élet még a mindennapok szerves részét képezte? Ha többet olvasnék, bizonyára már hivatkoztam volna jónéhány neves személyiségre, akik rávilágítanának, hogy feltaláltam a spanyolviaszt, ennek híján azonban abban a hihetetlenül magányos érzésben lehet részem, hogy azt hiszem, én vagyok az egyetlen. Kicsit kezdem megérteni azokat, akik még nem ismerik a kérdést és a választ megnevezett helyeken keresik ahelyett, hogy kívül és belül keresnék.
Szeretem azt, hogy minden mozdulatnak értelme van. Szeretem, hogy vannak dolgok, amelyekre bár szeretnék, mégsem tudok magyarázatot adni. Szeretem, hogy a körülöttem lévő világot eddig mindig sikerült megszeretnem. Szeretem, hogy van ez az érzés, ez a csöpögősen szép dolog, ez a tökéletesség, ez a biztonság, ezek a nagy szavak, amelyektől egymás után írva szivárványt hánynék, mégis annyira el tudom képzelni. Szeretem a sokszínűséget. A változást. Azt, hogy a nagy gondolataim pont akkorák, hogy a fejemtől a kezemig vagy a számig vezető alagúton csak nagy sok erőlködés árán férnek ki, és látható, hogy addigra már egyik sem önmaga.
Hiányzik, amikor ezt néha elfelejtem.
Hogy az élet milyen szép.
Hogy Candide-nak most is igaza volt.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A háznak emberi érzései vannak.

Ahogy ülök a kádban térdtől kilógó lábakkal és nézem a nulladik órát a mosógép tetején heverő laptopról, egy másik fürdőszoba sírni kezd. Kinyúlok és leállítom a filmet, de csak másodikra megy. Olyan nagyon hallani akarom, hogy mi történik, mert ismeretlen érzéseket vélek felfedezni ebben a házban, amiről az első nyelvvizsga óta kötelezően azt kellene gondolnom, hogy idegen és egymással nem határos. Tényleg szipog valaki, aztán tölt egy pohár vizet, köhög, iszik és megszűnik az érzékelhető jelenlét. Tegnap elromlott a belépetőrendszer, a héten sokadszorra, és kilenc után csekély reménnyel ácsorogtam a bejárat előtt, mert a ház ilyenkor alszik, aztán valaki mégis meglátott a torz üveg mögül. Kérdezte, hogy miért nem engedtem be magam, én meg a valóság számára elemezhető részével magyaráztam a kulcstalanságot, szóval hogy elvesztette a család, pedig nyilván nem, kérdezte, hogy miért nem kérem el a szomszédaimtól, ide is egy alternatív-valóságosat válaszoltam, éspedig azt, hogy mindkettő...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Veni vidi vici-mára csak ennyi telt:)

Remélem mindenki tudja, mit jelent a cím. Aki nem, az üsse be a gugliba! Erre nem akarok több szót vesztegetni. Emberek, gyerünk, már 797 látogatónál tartok, ami igen szép eredmény, pláne egy ilyen egyébként teljesen lényegtelen marhaságokat írogató tizenévestől, mint én. A szerénységem gátol csak meg benne, hogy megkérdezzem, miért. Úgyhogy nem is kérdezem. Mindegy. Te dolgod , mondaná az én bölcs és szintén tizenéves húgom. Azon gondolkodtam, mit is csináljak délután, mert nincs infofakt....gyakorlatilag semmit sem csinálok. teszek ide egy videót, hátha te is unatkozol:)
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

rég volt.

arctic monkeys reggel és már vagy ezer éve nem írtam egy magyar mondatot. mostanában nincsen semmise. nyaralókat nézünk, én vagyok a saját külön bejáratú ingatlanügynökünk, elég vicces, hogy úgy beszélnek velem telefonban a nagymenő egómajmok, mintha saját anyám lennék. The airborne toxic event. ratatat. rászoktam az angolul olvasásra. vettünk egy csomó angol nyelvű könyvet és ráálítottam apát a bolhapiacon a penguinreaders keresésére. most az 'about a boy't olvasom, nem egy remekmű, de elég sok ismeretlen szó van benne és könnyű olvasmány, úgyhogy nem fogok vele úgy járni, mint a Jack Keruac könyvvel, az 'on the road'dal, mert azt bizony abbahagytam. annyira unalmas volt, hogy nem történik benne semmi, pedig már túlvagyok az ezredik oldalon. csak utaznak és utaznak, mer utána kikapcsolódásként autóba szállnak éééééés nagy meglepi következik; utaznak még egy kicsit! egy másik jó könyvetz is szereztem; a 'thirty second philosophyt, amit magyarul soha a büdös éle...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább