Ugrás a fő tartalomra

ez a világ a lehetséges világok legjobbika

Már nagyon régóta először úgy feküdtem le, hogy imádkoztam elalvás előtt. Nem igazán tudom, miért, csak egyszerűen kellett valami, hiányzott valami. Elmondtam a két kis halandzsát, amit soha nem szavanként, mindig inkább hangok és dallamok és üzenetek varázslatos keverékeként ismételtem a kellő időben, de legfőképpen akkor, ha rámjött a ’szükség’.
Azon gondolkodtam, miközben a varázsigét mondtam magamban, hogy vajon mi ez az egész. Hogy lehet, hogy egyébként meglehetősen passzív katolikusként most egyszeriben imádkozni támadt kedvem? Nem mondhatnám, hogy minden világos.
Nem is rólam van szó, azt hiszem. Én egy elég furcsa eset vagyok, viszont magamon keresztül tudok csak gondolkodni, és nekem mindig szükségem volt valamire, ami több, mint a kötelező, több, mint a hétköznapi és sokkal messzebb van mindentől, ami leírható, ám mégis közelebb mindenhez, ami mindennapi. Vajon ha ezt nem látom, akkor én is az elveszett részemet keresném a jehováknál? Mi van azokkal, akik elfelejtették, vagy akik nem hiszik el, hogy egyszer régen a szakrális élet még a mindennapok szerves részét képezte? Ha többet olvasnék, bizonyára már hivatkoztam volna jónéhány neves személyiségre, akik rávilágítanának, hogy feltaláltam a spanyolviaszt, ennek híján azonban abban a hihetetlenül magányos érzésben lehet részem, hogy azt hiszem, én vagyok az egyetlen. Kicsit kezdem megérteni azokat, akik még nem ismerik a kérdést és a választ megnevezett helyeken keresik ahelyett, hogy kívül és belül keresnék.
Szeretem azt, hogy minden mozdulatnak értelme van. Szeretem, hogy vannak dolgok, amelyekre bár szeretnék, mégsem tudok magyarázatot adni. Szeretem, hogy a körülöttem lévő világot eddig mindig sikerült megszeretnem. Szeretem, hogy van ez az érzés, ez a csöpögősen szép dolog, ez a tökéletesség, ez a biztonság, ezek a nagy szavak, amelyektől egymás után írva szivárványt hánynék, mégis annyira el tudom képzelni. Szeretem a sokszínűséget. A változást. Azt, hogy a nagy gondolataim pont akkorák, hogy a fejemtől a kezemig vagy a számig vezető alagúton csak nagy sok erőlködés árán férnek ki, és látható, hogy addigra már egyik sem önmaga.
Hiányzik, amikor ezt néha elfelejtem.
Hogy az élet milyen szép.
Hogy Candide-nak most is igaza volt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Non muri, sed viri sunt praesidium oppidorum.

Nem a falak, a férfiak védik a várost.  Ez is latin, mint már megszokhattátok. De nem kell aggódni, annak, amit írok, nem sok köze lesz a hímekhez, ahogy nekem sem. Mármint nem vagyok homoszexuális, hogy finoman fogalmazzak. Csak egyszerűen....hosszú. Túl egyszerű és bonyolult egyben. Szóval azért pont ezt az idézetet választottam, mert régebben, amikor átkozottul jó kedvem volt, és éppen a suliból mentem a parasztelosztóba, csupa egykedvű és/vagy mogorva alakok jöttek velem szemben. Ez engem úgy elkedvetlenített, hogy szívesen megmondtam volna egy-két pacáknak, hogy húzza már szét a lepénylesőjét, mert elsötétedik az ég attól a búval festett ábrázatától. De aztán lassacskán rájöttem, hogy én sem vagyok egy smiley-miley, és számtalan nap perc telik el úgy, hogy nem mosolygok. De azért megpróbálom! Időnként....Néha.....Egyszer-egyszer........mindenesetre elég igazságtalan vagyok másokkal szemben, végtére is mi mosolyognivaló van azon, hogy eltörött a kezed, kirúgtak a munkahelyedről,

Működési terv

Az életem király. Van ösztöndíjam, egy zöld albérletem, amit én fizetek, és ahonnan reggelente az egész Kőszegi-hegység látszik, és a naplemente is, van egy galambszaros erkélye, de az attól még egy erkély, és egy időre az enyém, és a lakásom tiszta, legfeljebb a kukát kellene kivinnem, mert túl kicsit vásároltam, és mindig előbb telik be, mint hogy kiélvezhetném az üres kuka látványát, viszont ugye illik a búzafű-zöld falamhoz. Az ágyam puha és a takaróhuzatom olyan csíkos, amilyenje a svédeknek és a Szombathelyhez hasonlóan hideg helyen élő embereknek illik hogy legyen, tehát vékony kék és fehér. A konyhaszekrényemben egy bontatlan és egy bontott Amaretti, és jut hely más édességeknek is, sőt valószínűleg pénzem is lesz, hogy pótoljam, ha elfogyott. Van egy laptopom teleragasztva olyan matricákkal, amik csak a műanyagot fedik, az érdeklődési köreimet nem, viszont megbékéltem vele, hogy nem itt fejezzem ki önmagam. A nyáron azt hittem, hogy tönkre fog menni, de nem, én annyira szere

Újszerű találgatások arra, hogy miért nem vagyok következetes

na szóval. egyszerűen megállapítható, hogy problémáim vannak. valóban, teljesen igaz, a problémáim jelentős része irracionális, esetenként személyiségemnek köszönhető, mivel hajlamos vagyok túlgondolni a dolgokat, vagy a dolgok hiányát. megállapítható továbbá az is, hogy a problémáim egy másik, szintén jelentős része szomorúan komoly, időnként csapongóan szuicid jellegű gondolatoktól kísért, amit olykor spirálhoz szoktam hasonlítani, vagy olajfúrótoronyhoz, mert csak felülök a fúrófej spiráljára és sikoltozva csúszom lejjebb. kétségtelen, hogy az előbbi két megállapítás ellenére élek, futkorászom és esek-kelek, tehát a spirálos sikítások valahogy soha nem értek el a föld középpontjába, a tudattalanság bomlasztó utolsó forró magjáig. igaz tehát, hogy minden csúszás megállt egy ponton, és ha nem is tért vissza a megnyugtató felszínre, jó erősen megkapaszkodott és nem csúszott tovább. huszonegy éves vagyok. az első emlékeim egy átlátszó kék fürdőhabos üvegről szólnak, amiben