Ugrás a fő tartalomra

eternal sunshine of the spotless mind

Elnémultak az ujjaim, kevésbé vágyom már a billentyűzet korábban csábító társaságára. Nagyon úgy néz ki, hogy eljött az a korszakom, amikor kreativitásom új kitörési lehetőség után kutat. Egyelőre sikertelen a keresés, ezért vagyok ismét itt. Félek, hogy ha nem csinálok valamit, ami nem ez és nem az, a végén ott találom magam a két kupac azmegaz között kezemben egy ollóval, ahogy ordítva unatkozom és ezt megelőzendő helyes kis pótcselekvéseket fogok beeszközölni. Nem túl jó érzés a tehetségtelenség illúziójának feneketlen gödrében vergődni, de igazán nem panaszkodhatok, hiszen minden, amit teszek vagy mondok, az én vagyok. Én vergődöm, én mászom ki és én növelem ennek a teljesen fölöslegesen megírt szövegnek a karakterszámát is minden egyes leütéssel.
Azon gondolkodtam, vajon van-e értelme annak, hogy én vagyok. Hogy létezem. Pontosan így, ebben az embertelenül emberi formámban. Ilyen agykapacitással, ezekkel a külső jellemzőkkel és belső pamutgombolyaggal.
Arra jutottam, hogy mivel kedvenc és eddig megdöntetlen, ám kihívó jellegéből adódóan megdöntésre váró eszmém szerint minden okkal történik(még akkor is, ha ez az ok pusztán az értelmetlenség előidézése) és a csodás egyensúly fenntartása érdekében meseszerű véget fog érni minden, még a végtelen történet is, az én létezésemnek is kell lennie valami logikus magyarázatának. Ha félretesszük azt a kétségtelenül magasztos gondolatot, hogy én egy pótolhatatlan és megismételhetetlen individuum vagyok, a világegyetem szerves része, aki valami nagyra hivatott, még mindig ott van az a lehetőség, hogy lesz belőlem valami hasznos. Gondolok itt a prófétákra. Persze nem a hagyományos kialvatlan fejű, érzéki hangon rikácsoló nyújorki világvége-manusokra gondoltam. Talán az egész egy eszement baromság. Jobban tenném, ha inkább a mosogatással és a rendrakással törődnék, egyszóval minden olyannal, amivel egy átlag ember szokott. Ennél a pontnál meg kell jegyeznem, hogy az eszmefuttatásom a népszerű páratlan gondolatok halmazába tartozik, ennélfogva minden válasz jellegű közlés teljesen fölösleges, ne reagálj, ne olvasd, ne halld, ne lásd, és hogy mindezt megnehezítsem, még közzé is fogom tenni- a tömeg felzúg, értetlen és felháborodott arcok tengere egy emberként üvölti hangosan: NEEEEEEEEE….
Na mindegy. Szóval röviden annyi, hogy idegesít, amikor hülyeségeket beszélek, és ráadásul tudatosítják bennem, hogy igen, ezt mi mind halljuk és értjük, de várj, mert nem veszik fel a pszichiátrián…
Ne nyögj, szerencsétlen, ha nyomja a talpad, te toltad magadra a közhelyekkel megrakott homokvárat
Várat ha fújsz, fújhatod, csak a te szemed az, amit belep a minden, a semmi, a soha, és a megint
Megint megint a számtalan szertelen gondolat, hegyezheted, csak a ceruzád, füled nem lesz élesebb
Éles sebbe hamis hittel önti a fájdalmadat az ordítás, de nem hallod, a ceruzád fületlen
Fülel, bár a kép sosem lesz már

Élesebb.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Non muri, sed viri sunt praesidium oppidorum.

Nem a falak, a férfiak védik a várost.  Ez is latin, mint már megszokhattátok. De nem kell aggódni, annak, amit írok, nem sok köze lesz a hímekhez, ahogy nekem sem. Mármint nem vagyok homoszexuális, hogy finoman fogalmazzak. Csak egyszerűen....hosszú. Túl egyszerű és bonyolult egyben. Szóval azért pont ezt az idézetet választottam, mert régebben, amikor átkozottul jó kedvem volt, és éppen a suliból mentem a parasztelosztóba, csupa egykedvű és/vagy mogorva alakok jöttek velem szemben. Ez engem úgy elkedvetlenített, hogy szívesen megmondtam volna egy-két pacáknak, hogy húzza már szét a lepénylesőjét, mert elsötétedik az ég attól a búval festett ábrázatától. De aztán lassacskán rájöttem, hogy én sem vagyok egy smiley-miley, és számtalan nap perc telik el úgy, hogy nem mosolygok. De azért megpróbálom! Időnként....Néha.....Egyszer-egyszer........mindenesetre elég igazságtalan vagyok másokkal szemben, végtére is mi mosolyognivaló van azon, hogy eltörött a kezed, kirúgtak a munkahelyedről,
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Absque pugna non est victoria

Küzdelem nélkül nincs győzelem. Aki beszélt velem az elmúlt egy hónapban, az többnyire értesült már arról, mivel küzdök jelenleg oly hevesen. Sőt most, hogy belegondolok, tulajdonképpen egyik sebesen képernyőre vetett firkálmányom aljára is bezsúfoltam röpke egy mondatban. A némettel hadakozom, mert ha győzök-és pedig én nem szoktam veszíteni, kivéve a már felsorolt esetekben- akkor a jövő évem viszonylag nyugis lesz. Megpróbálkozom megcsinálni mindent, amihez a Deutschnak csak köze van, na de persze csak közép szintű agyamhoz mérten középszinten. A nyelvvizsgából még vissza van az írásbeli, a szóbelim az megvan, tegnap tudtam meg...Nem, nem tettem ki határtalan örömömben facebookra. Igazából határtalan örömöm sem volt, mert apa mondta el egy kiadós szidás levezetése képpen, idézem: "ja, és egyébként megvan a nyelvvizsgád..." Na mindegy... Ami a további szabadidőmet illeti, igazán nem kell miattam aggódni, hogy esetleg megesz az unalom, mert még meg kéne írnom az édes-kese
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Működési terv

Az életem király. Van ösztöndíjam, egy zöld albérletem, amit én fizetek, és ahonnan reggelente az egész Kőszegi-hegység látszik, és a naplemente is, van egy galambszaros erkélye, de az attól még egy erkély, és egy időre az enyém, és a lakásom tiszta, legfeljebb a kukát kellene kivinnem, mert túl kicsit vásároltam, és mindig előbb telik be, mint hogy kiélvezhetném az üres kuka látványát, viszont ugye illik a búzafű-zöld falamhoz. Az ágyam puha és a takaróhuzatom olyan csíkos, amilyenje a svédeknek és a Szombathelyhez hasonlóan hideg helyen élő embereknek illik hogy legyen, tehát vékony kék és fehér. A konyhaszekrényemben egy bontatlan és egy bontott Amaretti, és jut hely más édességeknek is, sőt valószínűleg pénzem is lesz, hogy pótoljam, ha elfogyott. Van egy laptopom teleragasztva olyan matricákkal, amik csak a műanyagot fedik, az érdeklődési köreimet nem, viszont megbékéltem vele, hogy nem itt fejezzem ki önmagam. A nyáron azt hittem, hogy tönkre fog menni, de nem, én annyira szere
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább