Ugrás a fő tartalomra

rég volt.

arctic monkeys reggel és már vagy ezer éve nem írtam egy magyar mondatot. mostanában nincsen semmise. nyaralókat nézünk, én vagyok a saját külön bejáratú ingatlanügynökünk, elég vicces, hogy úgy beszélnek velem telefonban a nagymenő egómajmok, mintha saját anyám lennék.
The airborne toxic event.
ratatat.
rászoktam az angolul olvasásra. vettünk egy csomó angol nyelvű könyvet és ráálítottam apát a bolhapiacon a penguinreaders keresésére. most az 'about a boy't olvasom, nem egy remekmű, de elég sok ismeretlen szó van benne és könnyű olvasmány, úgyhogy nem fogok vele úgy járni, mint a Jack Keruac könyvvel, az 'on the road'dal, mert azt bizony abbahagytam. annyira unalmas volt, hogy nem történik benne semmi, pedig már túlvagyok az ezredik oldalon. csak utaznak és utaznak, mer utána kikapcsolódásként autóba szállnak éééééés nagy meglepi következik; utaznak még egy kicsit!
egy másik jó könyvetz is szereztem; a 'thirty second philosophyt, amit magyarul soha a büdös életben nem olvasnék el, végülis marhára nem érdekel, hogy szókratész hogy vágta át a tisztelt hallgatóságot. így vioszont, angolul kifejezetten élvezem. jó, hogy ezeket a dolgokat már el tudom mondani angolul. atzt hiszem azért szeretek angolul olvasni, mert így lassabban haladok a könyvekkel, amiket egyébként csak úgy falok. könyvmoly, igen ezt a szót szokták használni, amikor rólam beszélnek....
így, hogy vannak köztük ismeretlen szavak, az egész olvasás egy nagy kihívás a szememben. és persze tanulok is közben valamit. angoltanár akarok lenni, vagy mifene...
túl gyorsak a gondolataim és nem éri utol a fejem a kezem.
nem csak így angolozok; filmet is nézek. a hétvégén a 'The Guitar' című filmet néztem angolul, ami nagyon tetszett, és nem, nem sírtam rajta. A főszereplő jó színész. Szép volt a kiejtése, bár most be kell vallanom, hogy az egész filmben van vagy egy A/4es oldalnyi szöveg amit el is mondanak. De azt értettem. amit meg nem, azt kiszótáraztam, végülis mire való a sztaki, ha nem erre...?
meg szoktam nézni a dalok lyrics változatát, amiket hallgatok. könnyebb, ha értem, amit hallok.
U2 sunday bloody sunday.
ja, igen, rászoktam a soundcloudra és az igénytelen írásra. Úgy írok, mintha nem olvasná más, csak én. mondjuk nem érdekel, ki olvassa. igazából akárki akármit, mond, ezt akkoris magamnak írom. mert ez kell.
Ó, igen. Beszéltem apával. Ez fontos. Mert amikor ordítozik velem, én rosszul leszek. Fizikailag. A testem nem bírja a nyomást. Az idegrendszerem sem valami erős, de amikor kiborítanak, befullADOK ÉS TOTÁL SZÉTESEK. ÉS EZT UTÁLOM. U.TÁ.LOM. Most azt mondta, nem fogja ezt folytatni, de majd meglátjuk. tagnap is baromi ijesztő volt.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A háznak emberi érzései vannak.

Ahogy ülök a kádban térdtől kilógó lábakkal és nézem a nulladik órát a mosógép tetején heverő laptopról, egy másik fürdőszoba sírni kezd. Kinyúlok és leállítom a filmet, de csak másodikra megy. Olyan nagyon hallani akarom, hogy mi történik, mert ismeretlen érzéseket vélek felfedezni ebben a házban, amiről az első nyelvvizsga óta kötelezően azt kellene gondolnom, hogy idegen és egymással nem határos. Tényleg szipog valaki, aztán tölt egy pohár vizet, köhög, iszik és megszűnik az érzékelhető jelenlét. Tegnap elromlott a belépetőrendszer, a héten sokadszorra, és kilenc után csekély reménnyel ácsorogtam a bejárat előtt, mert a ház ilyenkor alszik, aztán valaki mégis meglátott a torz üveg mögül. Kérdezte, hogy miért nem engedtem be magam, én meg a valóság számára elemezhető részével magyaráztam a kulcstalanságot, szóval hogy elvesztette a család, pedig nyilván nem, kérdezte, hogy miért nem kérem el a szomszédaimtól, ide is egy alternatív-valóságosat válaszoltam, éspedig azt, hogy mindkettő...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Működési terv

Az életem király. Van ösztöndíjam, egy zöld albérletem, amit én fizetek, és ahonnan reggelente az egész Kőszegi-hegység látszik, és a naplemente is, van egy galambszaros erkélye, de az attól még egy erkély, és egy időre az enyém, és a lakásom tiszta, legfeljebb a kukát kellene kivinnem, mert túl kicsit vásároltam, és mindig előbb telik be, mint hogy kiélvezhetném az üres kuka látványát, viszont ugye illik a búzafű-zöld falamhoz. Az ágyam puha és a takaróhuzatom olyan csíkos, amilyenje a svédeknek és a Szombathelyhez hasonlóan hideg helyen élő embereknek illik hogy legyen, tehát vékony kék és fehér. A konyhaszekrényemben egy bontatlan és egy bontott Amaretti, és jut hely más édességeknek is, sőt valószínűleg pénzem is lesz, hogy pótoljam, ha elfogyott. Van egy laptopom teleragasztva olyan matricákkal, amik csak a műanyagot fedik, az érdeklődési köreimet nem, viszont megbékéltem vele, hogy nem itt fejezzem ki önmagam. A nyáron azt hittem, hogy tönkre fog menni, de nem, én annyira szere...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Estimese

A baj az, hogy a szél mindig fúj. Tegnap is fújt. Fújt engem, őt és őt is, a fákat és a vizet és a hajamat és én ezt nem szeretem. Minden körülötte forog. A levegő is. Mondjuk nincs is más választása. Erőszakos és kíváncsi. Látod, már megint itt van és a szoknyám alatt kutat. Kizártak az erkélyre. Egyszál semmiben. Megértem őket: én sem hagynám, hogy más tartsa a gyertyát. Így viszont engem cirógat a szeptemberi szél szörnyű, hűvös ujjaival. Undorító. Mintha egy láthatatlan szatír ujjai járnának pucér végtagjaimon. Hess, el innen, keresetlen esti látogató! Lemászok. Már rég elfelejtették, hogy én is itt vagyok. Nem ácsorgok az erkélyen; lemásztam. Le én, mint a szélvész. Mint a gondolat. A főtérre megyek, beülök a kedvenc kávézómba, és a szoknya alatt csak önmagamat lelni, semmi mást. Fizetnem nem kell, ez az én asztalom, az én pincérem, az én számlám. Egyszer talán majd kiváltom magam az évszázadok óta halmozódó kávéscsészékből. Ha lesznek unokáim, főznek nekem kávét és tologatják...
1 megjegyzés
Olvasok tovább