Ugrás a fő tartalomra

Animus meminisse horret... Tagesablauf:D

Mielőtt elkezded, nyomd be a http://toploaderofficial.com/-on a a zenét, vagy hallgasd ezt:)
Animus meminisse horret, vagyis lelkem visszariad az emlékezéstől.
Mára kivételesen egy jó idézetet találtam, ami még passzol is a gondolatmenetembe. Reggelente egy hónapon keresztül bebuszozok a városba és délben visszazötyögök kies kis falunkba. Egyebet is mondanék, ám lelkem visszariad az emlékezéstől. Vagy mégsem...?
Reggel van. Szaladok. Kopog a sarkam és csattog a talpam, lában alatt nyikorog a kő, és a busz megáll, felvesz. A buszsofőr rám mosolyog-azazhogy rám mosolyogna, de ő nem az a kedves ember, aki iskolaidőben furikáz. Orromat megüti a szag. Nem ülök le, bár hely nincs is, csak elmerülök a reggel illatorgiáiban. Igazán isteni. Kitűnő évjárat. '72-es mucsaröcsögei gumicsélós-mosatlan medvés, a kedvencem. Frenetikus összeállítás egy kis autentikus szalmás-baromfiudvaros beütéssel és szenteltvízzel ízesítve. Fékezésnél a légköri frontokkal szöges ellentétben a hátamon futkorászó hideg alá forró, párás, izzadtsággal kevert extrém légtömeg érkezik, és azt a lyukas tető felé irányítja. Frizurámat lelapítja az elszörnyedés, hajszálaim nyögve húzódnak össze és hagynak helyet a gyorsan terjedő aromás molekuláknak és aldehidszármazékoknak.
Aztán újabb kanyar és hosszú, kínszenvedésekkel teli másodpercek következnek, míg végre zakatolva, recsegve megáll a lélekvesztő és én levegőt vehetek a pályaudvar üdítő jellegű tág terében.
Nyomás a nyelviskolába. Délben végzek, addig okosodok. Vagy legalábbis megpróbálom. Azután szép kényelmesen elsétálok a megállóig, megállapítom, hogy még Csigusznál is lassabb voltam, mégis van elég időm egy fagyihoz. Tehát nem tétovázok, veszek is egyet. Csokis-vaníliásat, ugyanis a megállóban kaphatóak közül csak ez ehető.
Elnyalogatom és gyermekes örömmel veszem észre, hogy még a tölcsér legalsó csücskében is van egy kevés olvadt fagylalt. Mmm, csokis. Bedugom a fülhallgatót, magamban dúdolom Josh Garrels legutóbb megtanult számait, és boldog vagyok, maikor rájövök, hogy még ha a hangom pocsék is, legalább az agyam még fog, és nem bikicsunájozok, amikor Big in Japan-t kéne mondani. Természetesen tudom, hogy ez nem Josh száma, de azt kevesen értik, amikor azt mondom, hogy nem tudtam volna kitalálni a The Resistance c. szám első sorát, ha nem látom a szöveget. Egyébként:"I was born into a system constructed for failure", és ne mondd, hogy ez egyszerű.
Lecsöppent a fagyim. Sebaj, lenyaltam. Leült mellém egy kisfiú és elkezdett lényegtelen, de édes gyerekes dolgokról fecsegni. Ő sütit evett. Cukorkaillata volt. Én nevettem. Megkérdezte a nevem, megmondtam neki. Vicces szöszi feje volt. Aztán bezötyögött a busz, és felszálltam. Ezúttal kaptam helyet, és még egy utast is magam mellé. Beleszagoltam a levegőbe... és savanyúkáposzta. Vagy nem, inkább savanyúkáposzta dezodorhiánnyal. És szabadságvággyal. Egy tyúk részéről.
Későn szálltam le, elábrándoztam az ablakon kifelé. Mindig a felhőket figyelem. Rossz szokás. Leszállok, túrázok egy kicsit így saruval-szoknyával. Úgy döntök, átvágok a mezőn. Egy néni csúnyán néz rám. Én visszamosolygok. Megéri kedvesnek lenni. Többnyire... Csak hát ráncos leszek.
A templomnál jöttem le a domboldalról, eleget sétáltam. Az asszonyok nemsokára szép kis sorokba rendeződve fognak vonulni gyónni. Csak tudnám, mit...
Én viszont már megérkeztem. És leültem, megírtam ezt, hogy elolvashasd. Köszönöm, hogy megtetted.
Most Toploadert hallgatok, valószínűleg csak azért, mert lusta vagyok megnyitni egy korábbi youtube-playlistet vagy csinálni egy újat. Na jó, lehet, hogy azért, mert szeretem.
Puszi minden kockának, aki a nyarat végignetezi. Igen, itt most a húgomra is gondolok. Jó nyarat for everybody:)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A háznak emberi érzései vannak.

Ahogy ülök a kádban térdtől kilógó lábakkal és nézem a nulladik órát a mosógép tetején heverő laptopról, egy másik fürdőszoba sírni kezd. Kinyúlok és leállítom a filmet, de csak másodikra megy. Olyan nagyon hallani akarom, hogy mi történik, mert ismeretlen érzéseket vélek felfedezni ebben a házban, amiről az első nyelvvizsga óta kötelezően azt kellene gondolnom, hogy idegen és egymással nem határos. Tényleg szipog valaki, aztán tölt egy pohár vizet, köhög, iszik és megszűnik az érzékelhető jelenlét. Tegnap elromlott a belépetőrendszer, a héten sokadszorra, és kilenc után csekély reménnyel ácsorogtam a bejárat előtt, mert a ház ilyenkor alszik, aztán valaki mégis meglátott a torz üveg mögül. Kérdezte, hogy miért nem engedtem be magam, én meg a valóság számára elemezhető részével magyaráztam a kulcstalanságot, szóval hogy elvesztette a család, pedig nyilván nem, kérdezte, hogy miért nem kérem el a szomszédaimtól, ide is egy alternatív-valóságosat válaszoltam, éspedig azt, hogy mindkettő...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Működési terv

Az életem király. Van ösztöndíjam, egy zöld albérletem, amit én fizetek, és ahonnan reggelente az egész Kőszegi-hegység látszik, és a naplemente is, van egy galambszaros erkélye, de az attól még egy erkély, és egy időre az enyém, és a lakásom tiszta, legfeljebb a kukát kellene kivinnem, mert túl kicsit vásároltam, és mindig előbb telik be, mint hogy kiélvezhetném az üres kuka látványát, viszont ugye illik a búzafű-zöld falamhoz. Az ágyam puha és a takaróhuzatom olyan csíkos, amilyenje a svédeknek és a Szombathelyhez hasonlóan hideg helyen élő embereknek illik hogy legyen, tehát vékony kék és fehér. A konyhaszekrényemben egy bontatlan és egy bontott Amaretti, és jut hely más édességeknek is, sőt valószínűleg pénzem is lesz, hogy pótoljam, ha elfogyott. Van egy laptopom teleragasztva olyan matricákkal, amik csak a műanyagot fedik, az érdeklődési köreimet nem, viszont megbékéltem vele, hogy nem itt fejezzem ki önmagam. A nyáron azt hittem, hogy tönkre fog menni, de nem, én annyira szere...
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Estimese

A baj az, hogy a szél mindig fúj. Tegnap is fújt. Fújt engem, őt és őt is, a fákat és a vizet és a hajamat és én ezt nem szeretem. Minden körülötte forog. A levegő is. Mondjuk nincs is más választása. Erőszakos és kíváncsi. Látod, már megint itt van és a szoknyám alatt kutat. Kizártak az erkélyre. Egyszál semmiben. Megértem őket: én sem hagynám, hogy más tartsa a gyertyát. Így viszont engem cirógat a szeptemberi szél szörnyű, hűvös ujjaival. Undorító. Mintha egy láthatatlan szatír ujjai járnának pucér végtagjaimon. Hess, el innen, keresetlen esti látogató! Lemászok. Már rég elfelejtették, hogy én is itt vagyok. Nem ácsorgok az erkélyen; lemásztam. Le én, mint a szélvész. Mint a gondolat. A főtérre megyek, beülök a kedvenc kávézómba, és a szoknya alatt csak önmagamat lelni, semmi mást. Fizetnem nem kell, ez az én asztalom, az én pincérem, az én számlám. Egyszer talán majd kiváltom magam az évszázadok óta halmozódó kávéscsészékből. Ha lesznek unokáim, főznek nekem kávét és tologatják...
1 megjegyzés
Olvasok tovább