Ugrás a fő tartalomra

egy jó hosszú utazás

csapdába esve dühöngenék, magamat ölelve gurulnék tehetetlenül a nedves sötétben, nyöszörögnék, de nyílik a program, enyém a szó

lehanyatlanak ezek a béna kezeim a poros billentyűzetre és csak találomra esnek ujjak betűkre

amikor sokat iszom a sörből és tudom, hogy nem fér el az apró testemben egy részegségnyi, de hányni tudnék

futok magam mellett a perintparton, rémülten nézem magam a korlátok mögül, nehéz is vagyok és impresszionista, mosódott tükörkép-homlokom hullámzó régmúlt hajakkal suhan hangtalan

csodák palotája vagyok a sárga menekülésben magam elől és a mókusok elől, kérdeznek tőlem, de én csak szállok a betonon, nem gondolok megoldásra

elönt a regényes időtlenség a híd és a büfé között hogy újra hánynom kell szépiavárost és rációt

találnék, kitalálnék hosszú léteket, másokét és ami már látható, ha leszállnék és megkapaszkodnék gyökerekben

homályosan fekvő bozótsziget sodortatja magát, a rózsaszín műláb vagyok beágyazódva erősen arcirányban és nem mozdulunk sokat

lehetne írni bohózatokat a sarokban térdelésről, az asztalok alól kinéző kutyákról és a rühes macskákról, ki nevet magán a legnagyobbat

feljön mind, a letuszkolt reprodukciók, kényszerített csendes fulladások a saját cipőm látványától és nem adnak nekem tisztuló tudatot, csak kiadós rókavadászat

folynak a halódó állatok, van köztük egy másik, amelyik én vagyok, indecens állapotban, amint magamat rágom eszeveszetten és felfalom a hűtőben elrejtett vésztartalékait egy ősi elememnek

követel progressziót hogy ne haljak meg a dübörgő semmitől és adjam oda magam egészen, azt nézik, van-e már bennem kezelhető konzerv-negatív és nincs és nem is lesz olyan nekem

meghajló képzelet-testem recsegve nyúlik hátra egy ujjak közé ragadt saját tulajdonáért és hazája van a talajmintában, meg kellett érte születni és fájni kell, hogy ne legyen unalom, ne legyen balansz

mi veszi el az utolsó csirkecombot a selyemlepedőről, hol lakik az a személy, aki én leszek, ha nem harapom ki a saját létezésem a hálóból, ami a nagy üres fölött feszül az ordító viharban

melyik mondatnál bírok majd felülni és azt mondani, hogy nem lüktet a mindenség bennem már egyáltalán és hazudtam, ne is nézzétek, ahogy átmegyek a fal mögé az ébrenlétbe


mi ez ha nem én, hiányzik majd, ha elmegy mosogatni.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Non muri, sed viri sunt praesidium oppidorum.

Nem a falak, a férfiak védik a várost.  Ez is latin, mint már megszokhattátok. De nem kell aggódni, annak, amit írok, nem sok köze lesz a hímekhez, ahogy nekem sem. Mármint nem vagyok homoszexuális, hogy finoman fogalmazzak. Csak egyszerűen....hosszú. Túl egyszerű és bonyolult egyben. Szóval azért pont ezt az idézetet választottam, mert régebben, amikor átkozottul jó kedvem volt, és éppen a suliból mentem a parasztelosztóba, csupa egykedvű és/vagy mogorva alakok jöttek velem szemben. Ez engem úgy elkedvetlenített, hogy szívesen megmondtam volna egy-két pacáknak, hogy húzza már szét a lepénylesőjét, mert elsötétedik az ég attól a búval festett ábrázatától. De aztán lassacskán rájöttem, hogy én sem vagyok egy smiley-miley, és számtalan nap perc telik el úgy, hogy nem mosolygok. De azért megpróbálom! Időnként....Néha.....Egyszer-egyszer........mindenesetre elég igazságtalan vagyok másokkal szemben, végtére is mi mosolyognivaló van azon, hogy eltörött a kezed, kirúgtak a munkahelyedről,
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Absque pugna non est victoria

Küzdelem nélkül nincs győzelem. Aki beszélt velem az elmúlt egy hónapban, az többnyire értesült már arról, mivel küzdök jelenleg oly hevesen. Sőt most, hogy belegondolok, tulajdonképpen egyik sebesen képernyőre vetett firkálmányom aljára is bezsúfoltam röpke egy mondatban. A némettel hadakozom, mert ha győzök-és pedig én nem szoktam veszíteni, kivéve a már felsorolt esetekben- akkor a jövő évem viszonylag nyugis lesz. Megpróbálkozom megcsinálni mindent, amihez a Deutschnak csak köze van, na de persze csak közép szintű agyamhoz mérten középszinten. A nyelvvizsgából még vissza van az írásbeli, a szóbelim az megvan, tegnap tudtam meg...Nem, nem tettem ki határtalan örömömben facebookra. Igazából határtalan örömöm sem volt, mert apa mondta el egy kiadós szidás levezetése képpen, idézem: "ja, és egyébként megvan a nyelvvizsgád..." Na mindegy... Ami a további szabadidőmet illeti, igazán nem kell miattam aggódni, hogy esetleg megesz az unalom, mert még meg kéne írnom az édes-kese
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább

Működési terv

Az életem király. Van ösztöndíjam, egy zöld albérletem, amit én fizetek, és ahonnan reggelente az egész Kőszegi-hegység látszik, és a naplemente is, van egy galambszaros erkélye, de az attól még egy erkély, és egy időre az enyém, és a lakásom tiszta, legfeljebb a kukát kellene kivinnem, mert túl kicsit vásároltam, és mindig előbb telik be, mint hogy kiélvezhetném az üres kuka látványát, viszont ugye illik a búzafű-zöld falamhoz. Az ágyam puha és a takaróhuzatom olyan csíkos, amilyenje a svédeknek és a Szombathelyhez hasonlóan hideg helyen élő embereknek illik hogy legyen, tehát vékony kék és fehér. A konyhaszekrényemben egy bontatlan és egy bontott Amaretti, és jut hely más édességeknek is, sőt valószínűleg pénzem is lesz, hogy pótoljam, ha elfogyott. Van egy laptopom teleragasztva olyan matricákkal, amik csak a műanyagot fedik, az érdeklődési köreimet nem, viszont megbékéltem vele, hogy nem itt fejezzem ki önmagam. A nyáron azt hittem, hogy tönkre fog menni, de nem, én annyira szere
Megjegyzés küldése
Olvasok tovább